Mérgező lehet a biopiacon árult egri pesztó

nebih, gourmand company, mérgező ételek, pesto
Vágólapra másolva!
Botulizmust gyanúja merült fel a Gourmand company termékeinél.
Vágólapra másolva!

Négyen is megbetegedtek az akár halált is okozni képes botulizmusban, feltehetően egy egri kistermelő termékétől – figyelmeztetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Ebből egy esetet regisztráltak Magyarországon, a többit Grúziában és Franciaországban.

Az ÁNTSZ közölte: a Grúziában megbetegedett, de Franciaországban kezelt egyik beteg tekintetében a humán laboratóriumi vizsgálatok már megerősítették a betegség diagnózisát, a többi megbetegedés kivizsgálása még nem zárult le. A magyar betegnél a vizsgálatok az Országos Epidemiológiai Központban (OEK) történnek. A gyanús termékek laboratóriumi vizsgálata a NÉBIH laboratóriumában megkezdődött.

A gyanús termékeket bio-piacokon, delikátesz boltokban, bio-üzletekben, fesztiválokon és az interneten forgalmazták, pontos adatok a NÉBIH honlapján érhetők el, írta az ÁNTSZ.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal már értesítette a megyei/fővárosi népegészségügyi szakigazgatási szervek készenléti szolgálatait, ezen keresztül pedig az egészségügyi szolgáltatókat, ügyeleteket, sürgősségi betegellátó osztályokat az eseményről, illetve az esetlegesen várható további megbetegedésekről. A botulizmus-gyanús betegek vérmintáinak vizsgálatát az OEK Nemzeti Referencia Laboratóriumában végzik el.

A hatóságok közben azonnali hatállyal felfüggesztették Keksz Zsolt egri kistermelő tevékenységét, és termékeit is begyűjtik. A lakosságot pedig arra figyelmeztették, hogy ne fogyasszanak a kistermelő "Gourmand company" márkajelzésű készítményeiből.

Forrás: Nebih

A Nébih arra kérte azokat, akik ettek a termékből és nehezen azonosítható tünetekkel megbetegedtek, hogy azonnal forduljanak orvoshoz. A zöldségkészítményt vagy annak maradékát, esetleg az üres, de címkével még azonosítható üveget pedig ne dobják ki, hanem vigyék magukkal az orvoshoz.

A gyanús termékek:

  • szarvasgombás pesto,
  • humusz,
  • szarvasgombás zöldségkészítmények és zöldséglekvárok

A kolbászmérgezésként is ismert botulizmus a legsúlyosabb élelmiszermérgezés. A betegség tüneteit a Clostridium botulini nevű, spóraképzésre képes, rendkívül ellenálló baktérium anyagcsereterméke, toxinja okozza. A baktérium a szerves mérget rosszul hőkezelt, vagy hibásan pácolt és helytelenül tárolt élelmiszerekben termeli. Az élelmiszerrel a szervezetbe jutott baktériumméreg 6-36 óra múlva, de akár 10 nap múlva is különböző idegrendszeri tüneteket okoz. A betegség orvosi ellátás nélkül a végső szakaszában a légzés, szívműködés leállásával járhat.

A botulizmus okozta tünetek: szájszárazság, homályos, illetve kettőslátás, nyelési és beszédzavar, szemhéjcsüngés (ptosis), további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Láz és érzékelési zavarok nincsenek. Az ételmérgezést gyomor-bélrendszer tünetek kísérhetik (hasmenés, hányás, majd székrekedés).

Aki a fent jelzett termékek fogyasztását követően a felsorolt tünetek valamelyikét tapasztalja magán, feltétlenül forduljon orvoshoz. Mivel a betegség súlyos, akár halálos kimenetelű is lehet, a tüneti kezelés mellett célzott terápiára, ellenméreggel (antitoxin) történő kezelésre lehet szükség. Ezért fontos a gyanús betegek időben történő felderítése és ellátásuk.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megkezdte a járványügyi kivizsgálást, emellett tájékoztatta az egészségügyi ellátórendszert.