Módosultak a határátlépéshez szükséges okmányokkal kapcsolatos előírások, de útlevél vagy személyi igazolvány nélkül a gyerekek sem utazhatnak külföldre - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője.

 

Naponta többször is előfordul, hogy azért kell visszafordítani egy-egy családot, mert úgy akarnak kilépni a határon, hogy a gyerekeiknek nincsenek megfelelő okmányaik. Személyi igazolvány vagy útlevél nélkül a kiskorúak sem utazhatnak külföldre. 

A rendőrök tapasztalata szerint az utazókban csak az rögzült, hogy Horvátország tavaly nyár óta az Európai Unió tagja, de azt már elfelejtik, hogy csupán a vámellenőrzés szűnt meg a határokon, az okmányokat azonban továbbra is elkérik. 

A Horvátországba való utazáskor az útlevél és a kártya alakú személyi igazolvány mellett elfogadják a még 2000 előtt kiadott, régi formátumú személyi igazolványokat is, de fontos tudnivaló, hogy ez utóbbiakkal például Dubrovnikba már nem lehet továbbutazni, mert Bosznia-Hercegovina határán már nem fogadják el ezeket az okmányokat. Határátlépésre használható az ideiglenes, kártya alakú személyi igazolvány is, de sem az okmányirodai ügyintézéskor kapott nyomtatvány, sem az itt letelepedett külföldiek számára kiadott magyar személyazonosító igazolvány nem alkalmas erre.

Csak vezetői engedéllyel sem lehet átlépni a határt, sem pedig a gyerekek születési anyakönyvi kivonatával, mert ez utóbbival is többen próbálkoznak. Ha pedig a gyermek szülők nélkül utazik, érdemes olyan meghatalmazást az okmányhoz mellékelni, amelyben két tanúval igazolják, hogy az ő tudtukkal utazik egyedül vagy mással a gyermek.

Tavaly szeptember óta érvényes Magyarországon az az európai megállapodás, amelynek értelmében az egy éven belül lejárt magyar útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal is át lehet lépni a határt. Fontos tudnivaló azonban, hogy Horvátország még nem csatlakozott ehhez a megállapodáshoz, ezért előfordulhat, hogy a horvát határrendészek ilyen lejárt igazolvánnyal nem engedik be a magyar utazókat.