Több termékbemutatót megbírságoltak

Vágólapra másolva!
Az egészségnapok nem pont azok, aminek hirdetik őket. Érdemes vigyázni a személyes adatok megadásával is.
Vágólapra másolva!

Csaknem 12 millió forint bírságot szabott ki eddig az idén termékbemutató tevékenységet végző cégekre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység vizsgálata az idén kiemelt terület az adatvédelmi hatóságnál. Péterfalvi Attila elnök a Magyar Nemzetnek azt mondta, az eddig lezárt vizsgálatok közül az egyik esetben a hatóság a törvényi maximumot megközelítő kilencmillió forint adatvédelmi bírságot rótt ki, másik alkalommal csaknem hárommillió forint volt a büntetés. Több cég vizsgálata jelenleg is folyik.

A NAIH elnöke hangsúlyozta, hogy a termékbemutató a hagyományostól eltérő kereskedelmi formák egyike, ahol az üzletkötés természetéből adódóan a vásárlók több tekintetben is fokozott védelmet igényelnek. A termékbemutatók meghívója általában egészségnapként, szűrővizsgálatként, ingyenes állapotfelmérésként hirdeti a rendezvényt, de az efféle egészségmegőrző nap valójában termékbemutató. A meghívókból pedig többnyire nem derül ki, hogy tulajdonképpen különböző termékek értékesítése a cél. A hatóság jogsértőnek minősítette ezt a gyakorlatot, valamint azt, hogy rendszerint sokkal több személyes adatot vettek fel ezeken a bemutatókon a vásárlóktól, mint amennyi indokolt lett volna. A kapcsolattartáshoz szükséges adatokon túl több személyes adatot is rögzítettek, amire hitelre történő vásárlás, illetve hitelbírálat esetében lehet szükség.

A bírság mértékének a meghatározásakor a hatóság figyelembe vette azt is, hogy az úgynevezett egészségnapok jellemző célcsoportja az idősebb korosztály, amely kifejezetten sérülékeny fogyasztói kör.

Péterfalvi Attila közölte, ajánlás készül a termékbemutatók adatkezelési előírásairól, és kezdeményezik a szabályozás szigorítását is.