A Kehi a Tilos Rádiónál is vizsgálódik

Vágólapra másolva!
Egy roma fiataloknak szóló projekt anyagait akarják átnézni. Megkapják.
Vágólapra másolva!

A Tilos Kulturális Alapítvány, azaz a Tilos Rádió is megkapta azt a levelet, amelyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) felszólította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alaptól kapott pályázati pénzeinkhez kapcsolódó teljes dokumentációt küldje el nekik - írja a rádió honlapja.

A rádió az "Egyedül nem megy – a Tilos Rádió oktatási projektje roma fiataloknak" pályázatán nyert 10 ezer eurós támogatást.

A Tilos Rádió kuratóriuma, mérlegelve a körülményeket, úgy döntött, hogy mivel a projektjükhöz egyébként is készül beszámoló, ezeket az anyagokat elküldik a Kehinek, egyúttal – néhány személyes adatot kivéve – nyilvánossá teszik.

Közleményében a rádió hangsúlyozza, hogy vitatják a Kehi ellenőrzési jogosultságát, az eljárást nem találják törvényesnek.