A Balaton közepén rekedt két kisgyerekkel

2014.07.05. 09:25

A fonyódi vízirendőrök pénteken egy 55 éves férfit és két 13 éves gyereket mentettek ki a Balatonról, miután az evezős csónakjukkal a tó közepén rekedtek – áll a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A rendőrsök délután bejelentést kaptak, hogy a délelőtt folyamán három ember kievezett a tóra, de nem tértek vissza. A parttól két és fél kilométerre találták meg a csónakot.

A budapesti férfi elmondta, hogy átmentek Ábrahámhegyre, majd egy rövid fürdőzés után indultak visszafelé. A déli szél miatt azonban már nehezen tudtak haladni és nagyon elfáradtak. A vízirendőrök kivitték őket a partra, majd a csónak vezetőjével szemben hajózási szabályok megsértése miatt feljelentést tettek.