Megszüntették Ruttner György házi őrizetét

Vágólapra másolva!
Enyhítettek a nagyérték sikkasztással vádolt Ruttner György elleni kényszerintézkedésen, de a fővárost és környékét még nem hagyahtja el.
Vágólapra másolva!

Enyhített a Budai Központi Kerületi Bíróság a Ruttner György ügyvéd ellen eddig alkalmazott kényszerintézkedésen, és a házi őrizét megszüntetve, lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a végzés szerint R. György nem hagyhatja el a főváros közigazgatási területét, és hetente egyszer köteles jelentkezni a kerületileg illetékes rendőrkapitányságon. A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntette, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt folytat nyomozást ellene.

A bíróság pénteken elutasította a kényszerintézkedés megszüntetésére tett ügyvédi javaslatot, de nem látta megalapozottnak a házi őrizet meghosszabbítására tett ügyészi indítványt sem.

A végzés szerint a kényszerintézkedés azért nem mellőzhető, mert a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye is, ugyanakkor az ügyvéd házi őrizetben tanúsított magatartása már nem teszi szükségessé annak meghosszabbítását - áll a közleményben.

Ruttner Györgyöt március 6-án vették őrizetbe, mert az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az ügyvéd 2010 és 2012 között ingatlanvásárlás fedezeteként négy ügyfelétől fejenként tízmillió forintot meghaladó összeget vett át ügyvédi letétként. Az adásvételi ügyletek nem jöttek létre, ennek ellenére a sértettek által letétbe helyezett összegeket a gyanúsított sem a megállapodásokban szereplő határidőig, sem később nem adta át nekik. Az ügyészség szerint a pénzt az ügyvéd saját célra használta fel, ezzel jogtalan hátrányt okozott az ügyfeleknek, és rendszeres haszonszerzésre törekedett.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette.