A Pride szervezői a rendőrökre mutogatnak

Vágólapra másolva!
A Budapest Pride szervezői elégedetlenek a rendőrség munkájával. Szerintük a felvonulás résztvevői közvetlen veszélyben voltak.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint a Budapest Pride résztvevőinek testi épsége és személyes biztonsága is veszélybe került a rendőrség mulasztásai miatt június 5-én a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer közösség felvonulásán - közölte a Pride sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Hozzátette: a térfigyelő kamerák felvételeinek megőrzését kérik.

Oszlatást a kordonok helyett

"A felvonulás résztvevőinek kárára megvalósított szabálysértések és bűncselekmények tekintetében megítélésünk szerint a rendőrség sok esetben nem teljesítette intézkedési kötelezettségét" - fogalmazott Hanzli Péter. Arra szólítják fel a rendőrséget, hogy a jövőben erőit ne a többezres békésen ünneplő tömeg hermetikus elkordonozására, hanem a néhány tucat agresszív randalírozó izolálására és a bűncselekmények megelőzésére, megakadályozására, a jogellenes rendezvények oszlatására koncentrálja.

Nyit-zár

A felvonulás szervezői szerint a rendezvényre érkezők beengedését veszélyes helyzetek jellemezték. Szerintük a kapukat a randalírozók miatt kiszámíthatatlan módon nyitotta és zárta a rendőrség, a felvonulásra tartó békés embereket a beengedési pontok közvetlen közelében fenyegették a randalírozok és a rendőrség semmit nem tett a védelmük érdekében.

Félelmet keltő módon

A közlemény felidézi, hogy a Honvéd utcai kapunál szitkozódott és "félelmet keltő módon" lépett fel az érpataki polgármester, a beengedő pontot társaival teljesen elzárta és több száz ember gyülekezési jogát korlátozta. Bár a szervezők többször kérték a rendőrség beavatkozását, az intézkedésre fél órát kellett várni - írták, hozzátéve: nem avatkoztak be a menetet kísérő rendőrök akkor sem, amikor egy férfi felmászott az egyik kamion tetejére. A három menetbiztosító ellen azóta a rendőrség csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított, a kamionra mászó férfit pedig felmentette a bíróság a rendzavarás vádja alól - emlékeztetett Hanzli Péter.

Sarokba szorítva

A sajtóreferens mulasztásként értékelte azt is, hogy a rendezvény befejezése után a felvonulók majdnem egy órán keresztül nem tudták elhagyni a felvonulás helyszínét, mert csak egy biztosított távozási pont volt. Ugyanakkor a kordonon kívül - írta - az ellentüntetők számos jól dokumentált szabálysértést és bűncselekményt valósítottak meg a felvonulás résztvevői ellen - például testi sértés, közösség tagja elleni erőszak, közösség elleni izgatás, gyülekezési szabadság megsértése és garázdaság bűncselekményét -, miközben a rendőrség csupán öt embert állított elő.

Nehézkes kommunikáció

Úgy ítélik meg, hogy "a nagyszámú rendőri állomány munkáját utolsó pillanatban megszülető döntések, nehézkes kommunikáció, lassú reakcióidő és határozatlanság jellemezte, ezért a felvonulás résztvevői sok esetben teljesen védtelenek maradtak a randalírozók fenyegetésével és esetenként az ellenük irányuló fizikai erőszakkal szemben.

Képet, hangot kérnek

Ezért írásban kérték azon videofelvételek megőrzését, amelyeket a felvonulás útvonalán és annak környékén elhelyezett térfigyelő kamerák készítettek, hogy ezek segítségével azonosítani lehessen a bűncselekmények elkövetőit. Egyben felszólítanak mindenkit arra, hogy akinek a birtokában van olyan kép- vagy hanganyag, amely a felvonulás résztvevői ellen elkövetett szabálysértéseket vagy bűncselekményeket dokumentálja, azokat juttassák el a Budapest Pride szervezőihez - közölte Hanzli Péter.