Megadóztatják a különadó visszafizetendő részét

Vágólapra másolva!
A jövedelemszerzéskor hatályos személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökken a 98 százalékos különadó visszafizetendő összege a kormány döntése értelmében - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A kormány úgy döntött: a személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás mértékével csökkentett összeg jár csak vissza a 98%-os különadó visszafizetése kapcsán.

A kormányszóvivő megjegyezte: a baloldali kormányok súlyos válságba sodorták Magyarországot, ennek ellenére hatalmas összegű és indokolatlan végkielégítéseket osztottak az akkori vezetők számára. Mindez joggal sértette a magyar emberek igazságérzetét - tette hozzá -, az Országgyűlés ezért 2010-ben a kormány javaslatára döntött a 98 százalékos különadó bevezetéséről.

Kifejtette: a strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság döntése alapján ugyanakkor a kérelmező a korábban megállapított 98 százalékos különadó összegét visszakapná. Ebben az esetben a 2 millió forint fölötti, különadóval érintett jövedelemrész után semmilyen adót és járulékot nem kellene fizetni. Ez indokolatlan pozitív diszkriminációt jelentene az igazságtalan végkielégítéseket felvevők számára - nyilatkozta Kurucz Éva.

Ennek elkerülése érdekében a kormány úgy döntött, hogy a 98 százalékos különadó visszafizetendő összegét a jövedelemszerzéskor hatályos személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökkenti - jelentette be a kormányszóvivő. A kormány álláspontja szerint a korábbi kormányok idején megállapított aránytalan és indokolatlan végkielégítések után olyan terheket kell fizetni, amelyek érvényesítik az igazságosság szempontjait - emelte ki.