Vesztegetéssel gyanúsítják Hiszékeny Dezsőt

választás 2014 kampány gyurcsány ferenc hiszékeny dezső
Baloldali kampányrendezvény a Lehel téren április 5-én
Vágólapra másolva!
Az MSZP képviselője, Hiszékeny Dezső az ügyészség szerint évekkel ezelőtt ötmillió forintot kért egy használaton kívüli, 13. kerületi üzlethelyiség bérleti jogáért. A pénzt nem kapta meg, most vesztegetéssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Hiszékeny Dezső MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt az Országgyűlés elnökénél Polt Péter legfőbb ügyész. Az ok egy vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás.

Az ügy lényege szerint egy vállalkozó megtudta, hogy Budapest XIII. kerületében van egy olyan üzlethelyiség, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat eddig nyilvánosan nem hirdette meg, és használaton kívül van.

Hiszékeny Dezső kampánya a Lehel téren áprilisban Fotó: Mudra László - Origo

2013 januárjában Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester – akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése – közvetítő útján jogtalanul 5 millió forintot kért a saját részére azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát megkapja a férfi. A pénzt végül nem adták át.

Az ügyészség szerint Hiszékeny Dezső ajánlata megalapozza a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúját.

Az ügynek négy gyanúsítottja van. Egy embert tavaly novemberben, további hármat pedig a múlt hónapban gyanúsítottak meg, valamennyiüket különböző korrupciós bűncselekményekkel, amelyek XIII. kerületi ingatlanokhoz kapcsolódnak. A gyanúsítottak egyike a XIII. kerületi önkormányzat egyik cégének alkalmazottja.