Előzetesben marad S. Ábel

2014.07.11. 13:07

Előzetes letartóztatásban marad a bíróság pénteki határozata szerint az a férfi, aki a vád szerint még 2013 nyarán egy budapesti gyorsétteremben lövöldözni kezdett. A lőfegyverrel visszaéléssel és fegyveresen elkövetett garázdasággal vádolt S. Ábel továbbra is ártatlannak mondja magát.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) előtt álló S. Ábelt a Fővárosi Törvényszék 2013 májusában első fokon már két és fél év börtönbüntetésre ítélte - egy másik ügyben - emberölés előkészülete miatt. A szerint a vád szerint a joghallgató 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült.

A múlt évi gyorséttermi lövöldözés ügyében a BKKB-n most tartottak első tárgyalási napot. A XI. és XXII. kerületi ügyészség szerint S. Ábel 2013. augusztus 15-én késő este egy engedély nélkül tartott, ismeretlen típusú lőfegyverrel előbb a XI. kerületi McDonald's bejárata előtt a levegőbe, majd a gyorsétterembe lépve kétszer az álmennyezetbe lőtt.

A vádirat szerint S. Ábel kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat, megbotránkozást keltett az ott tartózkodókban, akik a lövések hallatán ijedten menekültek az étteremből.

A vádlott nem sebesített meg senkit, a lövöldözés után távozott a helyszínről, a fegyvert azóta sem találták meg.

A bíróság a tárgyaláson több tanút is meghallgatott, köztük a gyorsétterem egyik vezetőjét, egy biztonsági őrt, valamint a lövöldözés idején ott tartózkodó vendégeket. Voltak, akik a lövöldözőben egyértelműen S. Ábelre ismerek, és voltak, akik bizonytalannak mutatkoztak, vagy több ponton módosították korábbi vallomásukat a vádlott személyleírásával kapcsolatban, például hogy volt-e rajta baseballsapka vagy szemüveg.

Többségük arról számolt be, hogy amíg nem látták a férfi kezében a fegyvert, azt gondolták, petárdák durranhattak. Azt mondták, nagyon megijedtek a fegyveres láttán, többen kisebb pánikról számoltak be és arról, hogy voltak, akik az utcára szaladtak az étteremből. Egy akkor várandós nő azt mondta, ijesztő, fenyegető volt a lövöldöző férfi tekintete, akit most is egyértelműen felismert.

 A nyomozás során nem találták meg a fegyvert, de azt a tanúk túlnyomó többsége hasonlóan - ezüstszínű, forgótáras, hosszú csövű pisztolynak - írta le, egyikük azt mondta, westernfilmekben látott olyat.

A védők indítványozták a vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetetését. A bíró azonban - az ügyészi indítvánnyal egyezően - elutasította a kényszerintézkedés feloldását, elsősorban arra hivatkozva, hogy továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.

S. Ábel ekkor a tárgyalásvezető bíróra utalva azt a megjegyzést tette, hogy "így a Kassai (Viktor labdarúgó játékvezető) is levezetné a tárgyalást". A bíró rendreutasította a vádlottat, és arra hívta fel a figyelmét, hogy a következő hasonló megnyilvánulás esetén rendbírsággal sújtja, és nem vehet részt a tárgyaláson.

A vádlott - immár a médiának címezve szavait - hallatlannak mondta azt, ahogy a magyar igazságszolgáltatás az előzetes letartóztatás kérdését kezeli, hozzáfűzve azt is: Amerikában minősített emberöléssel "vígan szabadlábon védekeznek".