Vágólapra másolva!
Megverték a Krétakör aktivistáját a Demokratikus Koalíció „Ellenállás napja” rendezvényén. A DK az Együtt-PM vezetőitől arra kért választ, tudatos provokáció történt-e. Az Együtt-PM visszautasította a gyanúsítást.
Vágólapra másolva!

Gulyás Márton „Cigányozás helyett baloldali megoldást” táblát tartott a magasba, ami a párt szimpatizánsainak nem tetszett – közölte a Hír24 helyszíni tudósítója.

Gulyás kezéből kitépték a táblát és három ütést kapott. Ezután a rendezők kivezették társaival együtt. Mialatt a sajtónak nyilatkozott és a tüntetőkkel vitázott, a táskájába égő cigarettacsikket is dobtak.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon kért elnézést Gulyástól.

A DK szombat este közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: „megköszönnék, ha az Együtt-PM vezetői nyilatkoznának arról, mi történhetett, hogy elkerüljük a további félreértéseket”. A párt sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet elemzése során „meglepő tényekre” akadtak. Az aktivisták által készített fotók, valamint tanúk szerint Gulyás Márton a rendezvény előtt és alatt a téren többször egyeztetett Kalocsai Kingával, az Együtt-PM programszervezőjével - olvasható a közleményben.

A DK politikusai ezért azt szeretnék tudni, hogy Gulyás Márton "civil aktivistaként, vagy az Együtt-PM egyik alkalmazottja által tudatosan odaszervezve" érkezett-e a rendezvény megzavarására.

A DK a közleményben azt írta, nem bántani akarják az Együtt-PM-et, de nem értik, hogy ha az Együtt-PM hivatalos nyilatkozat szerint nem vett részt a megmozduláson, akkor alkalmazottja és egy aktivista valóban kereste-e a rendbontást?

Közölték, nem állítják azt, hogy Gulyás Márton és Kalocsai Kinga az Együtt-PM vezetőinek tudtával és beleegyezésével tették, amit tettek, "de a kialakult helyzet sajnos sokakban azt a véleményt erősíti meg, hogy szervezett politikai provokáció történt".

A DK egyúttal jelezte, szeretnék, ha minden részlet tisztázódna, ezért az incidens miatt feljelentést tesznek.

Az Együtt-PM visszautasította a DK provokációra vonatkozó gyanúsítását, és leszögezte, hogy a pártszövetségnek nincs köze a Demokratikus Koalíció szombat délutáni rendezvényén történtekhez. Közleményükben azt írták, hogy Gulyás Mártonék akciójáról nem volt tudomásuk, de mondanivalójukkal egyetértenek, az őket ért atrocitást sajnálatosnak tartják.

"A békés ellentüntetésen részt vevő civilek céljairól csak az azon részt vevő magánszemélyek hivatottak nyilatkozni" - hangsúlyozza a pártszövetség.

Veszélyes irány

Gulyás Márton a magyarnarancs.hu-nak adott interjúban szerencsétlennek nevezte azt, ami történt. Mint mondta, azért választották a véleménynyilvánításnak ezt a formáját, mert nem értenek egyet azzal, hogy a DK és az MSZP tartalmi politikai megoldások helyett etnicista kártyát játszik ki annak érdekében, hogy szavazatot maximalizáljon. „Amióta Pásztor Albertet jelölték Miskolcon polgármesternek, egyszer sem beszéltek arról, hogy milyen indokok szóltak mellette, pusztán a vállalhatatlan mondatait próbálták meg demokrata színben feltüntetni. Ezzel nem értünk egyet” – fogalmazott.

Elismerte, hogy a provokáció bizonyos fokú illetlenség volt, de szerinte szükség van ilyesmire, hogy figyelmeztessék a pártokat, ha veszélyes irányba indulnak.

Gulyás Márton „Cigányozás helyett baloldali megoldást” táblát tartott a magasba, ami a párt szimpatizánsainak nem tetszett. További képekért kattintson! Forrás: Origo