Pásztor: Éhséglázadások is jöhetnek, ha nem nevezzük néven a bajt

Vágólapra másolva!
A cigányság többségének kenyérre kell a segély – hangsúlyozta Pásztor Albert, az MSZP és a DK közös miskolci polgármesterjelöltje.
Vágólapra másolva!

Pásztor Albert szerint a cigányság jelentős részének képzettség hiányában nincs módja se munkát kapni, se integrálódni. Szintén problémát jelent, hogy sok helyen szegregálódtak, és javarészben sajnos kriminalizálódtak is, ismételte meg korábbi állítását a polgármesterjelölt. Itt-ott nagyon hamar akár éhséglázadások is lehetnek, fogalmazott a Népszabadságnak adott interjúban.

Cáfolta azokat az előítéleteket, amelyek szerint a cigányság elherdálja a segélyt, cigire és italra költi a pénzt. Akadnak olyanok is, de ez a kisebbik rész, a többségnek kenyérre kell a segély, mondta. A kriminalizálódást is ezzel magyarázta: „Emberek nyomorognak, és mivel nem fogják annyiban hagyni, hogy a gyerekeik is éhezzenek, bemennek majd a boltokba, és elveszik, ami kell."

Fél, hogy a jövő őt igazolja

Meg kellene értenie mindenkinek, hogy Magyarországon a cigányság problémájának megoldása, de legalábbis a kezelése egyet jelent az ország jövőjével. A baj nem fog megállni a megyehatároknál: záros határidőn belül mindannyiunk ügye lesz. Azoké is, akik most elvi vagy ízlésbeli megfontolásokból homokba dugják a fejüket, esetleg „lerasszistázzák” azt, aki néven nevezi a dolgokat, állítja a polgármesterjelölt.

Emlékeztetett arra, hogy ezelőtt öt évvel már figyelmeztetett: senki ne higgye, hogy a gödör alján vagyunk. S nézzük meg most: sokkal rosszabb a helyzet, akár Miskolcon is, mint 2009-ben volt, amit sajnos tényszerű adatsor igazol, hiába vitatják. 2009-hez képest a 14 kiemelt bűncselekményi kategória felében rosszabbodtak a mutatók: nőtt például a testi sértések, lopások, kifosztások száma, tette hozzá.

Nem megy az együttélés a fészekrakóknak

Korábbi kijelentései csak kulturális és szocializációs különbségekre vonatkoztak. Rendőrként a város problematikus térségeiről szólt. Akkor is, amikor élesen fogalmazott, mindig konkrét esetekről beszélt, és nem akart általánosítani, mondta Pásztor Albert.

A miskolci fészekrakós ügy például nem arról szólt, hogy cigánycsaládok végre bejöttek a putriból, és tisztességes körülmények közé kerültek, mint ahogy kellett volna, hanem arról, hogy néhány fineszes cigány vezető, ügyvédekkel és banktisztviselőkkel karöltve, „lenyúlta” és kihasználta ezeket a kiszolgáltatott embereket, fogalmazott.

Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy azokat az embereket, akik elszenvedik az egyes „fészekrakók” okozta kulturális sokkot, szintén meg kell védeni az atrocitásoktól. A gátlástalanság nem csak a korrupció és a mutyizás esetében tolerálhatatlan, a lakóközösségeket terrorizálóknál sem tűrhető el szó és tett nélkül, tette hozzá.

A vajdarendszer lehet a megoldás

Pásztor Albert az évszázadokon át működött vajdarendszer visszaállításában látja a megoldást. Sokkal erősebb hatású, ha egy olyan ember mondja meg a sajátjainak, mit kell tenni, akit ők választanak meg, elfogadnak, és messzemenően tisztelnek. Ez többet ér, mint szankciókkal kényszeríteni, fenyegetni őket. De a többségi társadalomnak is tolerálnia kell egy bizonyos pontig az úgynevezett „cigánytörvényeket", ha azok jól működtetnek egy-egy közösséget, véli az egykori rendőrkapitány.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett, hogy nemcsak a borsodi vajda állt ki mellette, hanem szinte egész Miskolc, beleértve az akkori fideszes, szocialista és más pártvezetőket. Kriza Ákos polgármester 2011-ben a Miskolci Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között, meleg kézfogással és dicsérő szavakkal ismerte el, milyen jó munkát végzett rendőrkapitányként. Csak most, hogy bejelentette indulását a polgármesteri székért, vált „cigányozó polgármesterjelöltté". "Három éve, amikor Pro Urbe díjat nyomtak a kezembe, nem voltam az?" – tette fel a kérdést.

„Nem pártokban gondolkodom”

Azt mondta, az őszi választásokon a miskolciakra bízza a döntést. Állítja, nem kereste egyik párt vezetőjének a kegyeit sem, független, és az is marad, de ha valaki támogatni akarja, annak örül, a miskolciak bátorítását pedig kifejezetten érzi.

Olyan Miskolcról álmodik, ahol nem a párthűség, hanem a szakértelem alapján töltik be a fontos posztokat. Azt sem tartaná elképzelhetetlennek, ha fideszes vagy kereszténydemokrata érzelmű alpolgármester lenne mellette, amennyiben jó szakemberről van szó. "Miért olyan elképzelhetetlen ez manapság?" – kérdezi.

Pásztor Albert a választási kampányban további támadásokra számít. Mint mondta, az élete nyitott könyv, rendőri vezetőként az aktáit „fent" is ismerik.