Megválasztották az MSZP új alelnökeit

Vágólapra másolva!
Megválasztotta az MSZP három alelnökét a párt rendkívüli tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten. Alelnök lett Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland, székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.
Vágólapra másolva!

Lukács Zoltán az érvényesen leadott szavazatok 59,24 százalékát, Márton Roland az 56,25 százalékát, míg Ujhelyi István a 71,62 százalékát kapta meg.

A posztért indult még Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke és Kovács László volt uniós biztos.
Eddig két alelnöke volt a pártnak, Horváth Csaba és Gúr Nándor.

Változás történt a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság élén, az eddigi elnököt, Tukacs István országgyűlési képviselőt Szücs Gábor választmányi elnökhelyettes váltotta.