Nincs már kórházban lépfenefertőzött beteg

Vágólapra másolva!
Hazaengedték az utolsó beteget is a debreceni kórházból – őt vitték be elsőként.
Vágólapra másolva!

A lépfenefertőzés gyanújával kezelt utolsó beteget is hazaengedték hétfőn a debreceni Kenézy-kórházból – közölte a kórház infektológiai részlegének intézetvezető főnővére.

Ócsai Gabriella tájékoztatása szerint az intézetükbe vitt nyolc beteg közül a múlt héten már csak kettőt kezeltek a kórházban.

Egyikőjüket pénteken hazaengedték, az utolsó beteget pedig – ő volt az első, akit lépfenefertőzés gyanújával kórházba vittek – hétfőn bocsátották haza jó általános állapotban – tette hozzá a főnővér.
Július elején, vélhetően illegális szarvasmarhavágás során, többen lépfenével fertőződtek meg egy tiszafüredi telepen, ahonnan a közétkeztetésbe is szállítottak húst. Nyolc embert vittek a debreceni Kenéz-kórház infektológiai intézetébe.