Nem úszásoktatáson volt a Paskál strandon meghalt kislány

Vágólapra másolva!
Kísérő felügyelete mellett strandoltak, amikor a hétéves gyerek belefulladt a medencébe.
Vágólapra másolva!

Nem úszásoktatáson, hanem strandolni volt a budapesti Paskál strandon az a táborozó gyerekcsoport, amelynek egyik tagja, egy hétéves kislány hétfőn belefulladt a medencébe.

Hétfőn egy, a BVK-tól független táborozó gyermekcsoport, kísérői felügyelettel tartózkodott a Paskál strandon. A csoport nem szerződés alapján, hanem a helyszínen váltott jegyet, és a gyerekek nem úszásoktatás, hanem strandolás céljából fürödtek a medencében kísérő felügyelete mellett.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ közlése szerint a kislány mentése a baleset észlelése után azonnal megkezdődött, azonban a másfél órás újraélesztés nem járt sikerrel.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A táboroztató szervezet nevét sem a BVK, sem a rendőrség nem hozta nyilvánosságra.