Nehéz a helyzet, de nincs csődveszély a BKV-nál

4-es metró átadása, kelenföld
Vágólapra másolva!
Nincs csődhelyzetben a BKV - reagált a cég, miután az Origo megírta, hogy a BKV állami segítség, garanciavállalás nélkül nem tudja kifizetni a lejáró hiteleinek következő, szeptemberi törlesztőrészletét. Azt elismerték, hogy nehéz a helyzet, nincs állami garancia, de állítják: mindent megtesznek azért, hogy legyen, a főpolgármester tárgyal is erről a kormánnyal.
Vágólapra másolva!

Határozottan cáfoljuk azokat "a sajtóban felkapott állításokat és találgatásokat", amelyek szerint csődbe menne a BKV - írta közös közleményében a BKV és a közlekedési cég vagyonkezelője, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt írták, nincs csődhelyzetben a BKV, és az ezzel kapcsolatos állítások pánikkeltést szolgálnak, amellyel a rémhírterjesztők felelőtlenül riogatják az utasokat és a dolgozókat.

Gondok azért vannak

Vannak viszont kockázatok a vállalat gazdálkodásában - ismerték el. Szerintük ezek a múltbéli, 2003 és 2009 közötti "felelőtlen" fővárosi intézkedésekből erednek, ám ezen kockázatok kezelésére, a BKV működőképességének biztosítására ezután is mindent megtesznek.

Látszik a fény az alagút végén - állítja a BKV és a cég vagyonkezelője, a BKK Fotó: Mudra László - Origo

A pillanatnyi finanszírozási gondokat - amelyeket amúgy cikkünk sem csődhelyzetként, hanem súlyos, de nem megoldhatatlan likviditási problémaként vázolt - a közlemény az Origóhoz hasonlóan írta le. Vagyis: a 2012-ben állami garanciavállalás mellett megújított hitelek lejárnak, így a kamatfizetés mellett idén 9,4 milliárd forint, jövőre pedig további 52,9 milliárd forint tőketörlesztése is esedékessé válik.

Dolgoznak a megoldáson

A hitelek további törlesztésére 2014-ben nincs forrásunk - erősítette meg cikkünk állítását a BKV és a BKK is. Megírtuk: szeptemberben újabb 2,4 milliárdos részletet kell visszafizetni, erre pedig már nincs fedezet. A bankok pedig a fővárosi kezességvállaláson túl állami garanciavállalás mellett hajlandóak csak refinanszírozni a lejáró hiteleket.

Ezt az ígéretet írásban még nem kapta meg a kormánytól a főváros - írtuk, és nem állít mást a BKV, illetve a BKK sem. Azt írták: a kormányzati kezességvállalás ügyében Tarlós István főpolgármester folyamatosan egyeztet a kormány illetékeseivel.