74 ezer felvételiző örülhet

2014.07.25. 12:28

A kormány a saját eredményének tartja, hogy az idén tízezerrel többen felvételiztek, mint tavaly. Minden ötödik jelentkező az ELTE-re akart menni.

Idén 106 ezer felvételiző közül 74 ezernek sikerült bekerülnie valamelyik felsőoktatási intézménybe – jelentette be pénteken Palkovics László, az Emmi felsőoktatási államtitkára. Tízezerrel nőtt tavalyhoz képest a jelentkezők száma, és minden ötödik hallgató az ELTE-re próbált bejutni.

Palkovics László elmondta, az idén a jelentkezők száma 106 175 fő volt, közülük 73 973-at vettek fel. Ezen belül a felsőoktatási szakképzésre 6 ezren, alapképzésre 47 ezren, osztatlan képzésre 6 ezren, mesterképzésére pedig több mint 14 ezren jutottak be. A ponthatárokat csütörtökön este hozták nyilvánosságra.

Nőtt a jelentkezők száma

Tavaly csak 96 ezren felvételiztek – a 10 ezer fős bővülést a kormányzati oktatáspolitika eredményének tartja az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Az ELTE népszerű

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) négy százalékkal több hallgatót vett fel, mint tavaly – jelentette be pénteken az egyetem. Az ELTE nyolc karán idén 8600 hallgató kezdi meg tanulmányait, köztük csaknem 500 leendő általános iskolai és középiskolai tanár, 10 százalékkal több, mint tavaly. A fővárosi egyetem szerint minden ötödik új hallgató hozzájuk jelentkezett. 

Az egyetem szerint a felvett diákok száma azt is mutatja, hogy a társadalomban továbbra is van igény a bölcsész- és a jogi képzésre: mindkét területen nőtt az ELTE-re felvettek száma az idén.