A versenykocsik és a bokszutca felszerelése javarészt kamionokon jött Mogyoródra, a versenyzők, hozzátartozóik, és a csapatok vezetői azonban business jeteken érkeztek Magyarországra.

Forrás: Budapest Airport

Azt nem lehet mondani, hogy a Ferrari elaprózta volna: a csapat egy csaknem kétszáz személyes Airbus A 321-est bérelt erre az alkalomra.

A Budapest Airport szakemberei öt különféle parkolózónát alakítottak ki a betonon a Forma-1-re érkezett kisgépek számára, hogy minden csapat gépe elférhessen, parkolhasson vagy akár azonnal továbbindulhasson. Az utasok egy része el sem hagyja a repülőteret, hanem a business jetből kiszállva egyenesen az 1. futópálya mellett kialakított egyik helikopteres leszállóhelyre siet, ahonnan már bérelt helikopter viszi őket tovább Mogyoródra. Ferihegyen egyidőben három helikopter fogadására alkalmas ideiglenes leszállóhelyet alakítottak ki a hétvégére.

„Számunkra az igazi csúcsforgalom vasárnap délutánra esik, amikor a futam után szinte azonnal beindul a Mogyoród-Ferihegy helikopteres légihíd és két órán belül mintegy harminc légijármű indul el fedélzetén a versenyzőkkel, a csapatok vezetőivel meg a VIP-szurkolókkal, úgy, hogy közben a repülőtér a szokásos erős nyári utasforgalmat is kezeli"– mondta az Origónak Huszka Péter, a Budapest Airport légiforgalmi igazgatója.