101-szer hívták a tűzoltókat a vasárnapi vihar miatt

Vágólapra másolva!
Főleg kidőlt fákhoz riasztották őket.
Vágólapra másolva!

101 esetben kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem tűzoltó egységeinek a vasárnapi felhőszakadás miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Összesen 66 kidőlt fához kellett kivonulniuk, 9 lakóépület tetőszerkezete sérült meg. A legtöbb riasztás Budapestről és Heves megyéből érkezett.

A Vas megyei Nardán két lakóházat 200 homokzsákkal kellett megvédeni, hogy a felgyülemlett csapadékvíz ne folyjon be az épületekbe.

Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben pedig három tömegrendezvényt kellett a vihar idejére ideiglenesen leállítani.