Czunyiné: Jól bírják a gyűrődést az új tankönyvek

tankönyvkiadás, állam, iskola, illusztráció
Törökbálint, 2013. augusztus 13. Kiszállításra becsomagolt tankönyvek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) törökbálinti raktárában 2013. augusztus 13-án. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. 2012. október 1-jétől állami közérdekű feladatként végzi a tankönyvellátást. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, a kiszállítás pedig időben megkezdődik az iskolákhoz - közölte a közoktatásért felelős államtitkár kedden Debrecenben.
Vágólapra másolva!
Kiszállításra becsomagolt tankönyvek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktárában Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Czunyiné Bertalan Judit az Alföldi Nyomda Zrt.-ben tett üzembejárás utáni sajtótájékoztatón elmondta, a nyomdából kikerülő tankönyvek órákon belül eljutnak a Könyvtárellátó (Kello) raktáraiba, a tankönyvek terjesztése pedig az előre tervezett határidőben megkezdődhet. A tartalmi, módszertani és technológiai szempontból is újnak számító tankönyveket 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatás segítségével fejlesztették ki, és először a szeptemberben induló tanévben kerülnek az iskolákba. Az államtitkár hozzátette, a kerettantervekhez igazodva, felmenő rendszerben 50 tankönyv (62 kötet) jelenik meg, ezekből 1501 iskola 862 ezer példányt rendelt meg, a kipróbálási fázisra pedig 126 iskola és 966 pedagógus jelentkezett.

Augusztus 31-ig az iskolákba kerülnek

A tankönyvek írásában nagy tapasztalatú szakemberek, egyetemi és főiskolai tanárok és gyakorló pedagógusok vettek részt. Az új taneszközök az általános iskolák 1., 2., 5., 6., valamint a középiskolák 9. és 10. évfolyamai számára készültek. A tankönyveket augusztus 31-éig kell eljuttatni az iskolákba - mondta Czunyiné Bertalan Judit. A megújuló tankönyvek többségét önköltségi áron, kötetenként nagyjából 350-400 forintért teszik elérhetővé. Ezért az összegért - a korábbi sokszereplős tankönyvpiaccal ellentétben - egy, a szülők számára megfizethető, minőségben és tartalmilag tekintve tartós, "az árnál jóval többet tudó" tankönyvet kapnak meg - fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit.
Hozzátette, ezzel a tankönyvsorozattal már 1,5 milliárd forint megtakarítást ért el a tankönyvellátás, amiből egymilliárd forint az államnál jelentkezik, félmilliárd pedig a családok pénztárcájában marad.

Egységes tankönyvek

A köznevelési rendszer átalakításának egyik fontos eleme az volt, hogy a Magyarország bármelyik részén születendő gyermek - egységes tartalmi szempontok szerint, minőségi tankönyvek és jó köznevelési rendszer révén - lehetőséget kapjon a tudásával érvényesülni - fogalmazott államtitkár.

Több generációnak

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a megújuló tankönyvek minőségi változást hoznak a magyar köznevelés rendszerébe.
Ezek a tankönyvek jó minőségben, tartós technológiával készülnek, "jól bírják a gyűrődést", és a család több tagját, generációját is kiszolgálhatják - mondta. Amellett, hogy a könyveket pontosan szállítják ki, megtakarítást hoznak a családoknak és az államnak, jobbak és korszerűbbek, mint a korábban használtak - tette hozzá.

Megállná a helyét

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója azt mondta, hogy a megújuló taneszközök mindegyike megállná a helyét a többi, piacon lévő tankönyvvel szemben. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt számos kiváló szerzőt és szerkesztőt kértek fel, másrészt számos korábbi tapasztalatot sikerült felhasználni - közölte.

Az utolsó példányok

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a tájékoztatón kitért arra, külön öröm, hogy a megújuló tankönyvek nyomtatásában az ország legrégebbi nyomdavállalata, az Alföldi Nyomda Zrt. is részt vesz. A gyerekek esélyegyenlőségét az új típusú tankönyvellátás és a megújuló tankönyvek jobban szolgálják - tette hozzá.

Az üzembejáráson Czunyiné Bertalan Judit, Rétvári Bence és Kósa Lajos jelenlétében gördültek le a gyártószalagról a megújuló tankönyvek utolsó példányai.