Bajban a HVG

2014.07.30. 16:54

A HVG vezetése mindent megtesz a lap további működéséért, ám a többségi tulajdonos kivonulhat a magyar piacról. 

A HVG továbbra is elkötelezett a hazai olvasók iránt, éppen ezért célja, hogy a hazai nehéz médiapiaci körülmények ellenére hosszú távon, stabilan tudjon működni  - ezt mondta Szauer Péter vezérigazgató azt követően, hogy a többségi tulajdonos Funke Csoport bejelentette: „ felülvizsgálja, hogy mely régiókban kívánja továbbra is fenntartani tevékenységét. Mindez kelet-európai, ezen belül magyarországi piaci jelenlétének újragondolását jelenti.”

A nehezen értelmezhető közlemény mögött vélhetően az áll, hogy a tulajdonos kihátrál a lap mögül. A hvg.hu oldalán olvasható közleményből kiderült az is, hogy a kisebbségi tulajdonos Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt. széleskörű ismeretekkel rendelkezik a magyar hírpiacról, valamint a HVG-ről is, ami nagyban hozzájárul a működés folyamatosságának és sikerének fenntartásához.

A részletekről a tárgyalások jelenlegi szakaszában a tulajdonostársak nem kívánnak további tájékoztatást adni. A társaság rendkívüli közgyűlését 2014. augusztus 28-ára hívták össze.

A közleményből az is kiderül, hogy Vass Péter főszerkesztő mandátuma lejárt, utódjáról szeptemberben döntenek, addig Jakus Ibolya megbízott főszerkesztőként irányítja a lap, és Neizer Anita a hvg.hu munkáját.