Metrófelújítás: engedi eladósodni a kormány Budapestet

Az elvont uniós támogatás miatt bedőlő budapesti projektek, EU
Budapest, 2013. március 8. Utasok várják a BKK-BKV 3-as (észak-déli) metróvonalán közlekedő, most beérkezett, szovjet gyártmányú szerelvény megállását a Deák téri mélyállomáson. Előtérben a 2-es metróvonalhoz vezető mozgólépcsős lejárat. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Nem ad pénzt a kormány a 3-as metró százmilliárd forintos nagyságrendű, sürgető felújításához. A lassan életveszélyessé váló vonal rekonstrukciójáról állítólag személyesen Orbán Viktorral egyeztető Tarlós István főpolgármesternek annyit azért sikerült elérnie: a kabinet megengedi a fővárosnak, hogy a beruházásra hitelt vegyen fel. 
Vágólapra másolva!

A kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához, sőt kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt. Ezt Varga Mihály a szerdai kormányülés szünetében jelentette be.

Még biztonságos, de nem sokáig

A metróvonal biztonságos, "ugyanakkor tény, hogy a felújítás nem várhat tovább, az utasok biztonsága érdekében haladéktalan lépésekre lesz szükség" - állapította meg Varga.

Varga Mihály a kormányjóváhagyás bejelentésekor konkrét összeget nem említett Forrás: MTI/Soós Lajos

Tarlós István főpolgármester is többször megkongatta már a vészharangot az elmúlt hónapokban, hogy rábírja a kabinetet: működjön együtt a metró rekonstrukciója érdekében, mert egy ekkora beruházásra önerőből az önkormányzat képtelen. Azt is többször jelezte: az utasok biztonsága érdekében kész akár le is állítani a vonalat.

Ma még nem életveszélyes a 3-as metró, de néhány éven belül ilyen állapotba kerülhet, és ha addig nem sikerül pénzt szerezni a felújítására, akkor le kell állítani a vonalat - legutóbb július közepén állapította meg ezt Tarlós. Akkor a BKV és a BKK be is jelentette, hogy szakembereik a vonalat minden üzemkezdés előtt megvizsgálják, és ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be.

Csak az összeg nem ismert

A kormányjóváhagyást bejelentő Varga Mihály nem árulta el, hogy pontosan mekkora összegű hitel felvételéhez járul hozzá a kabinet. Márpedig a második Orbán-kormány által az önkormányzatok további eladósodását meggátolni hivatott engedélyezési procedúra alapján a hitelfelvétel jóváhagyásáról szóló kormányhatározatban forintra pontosan meg kell jelölni a felvehető hitel összegét.

Apróbb javításokat folyamatosan végeznek a vonalon, most lesz pénz az átfogó rekonstrukcióra is Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A 3-as metró felújítása a főváros és a BKV becslése szerint 180-240 milliárd forintba kerülhet, és 5-10 évig is tarthat. Az Origónak nyilatkozó Metróért Egyesület elnöke szerint ha van pénz, 5-6 év alatt elvégezhető a munka.

A pályarekonstrukció költségét legalább 100, de inkább 130-150 milliárdra becsülte Bíró Endre, a járművekét pedig 60–90 milliárdra. Utóbbi attól függ, hogy a régi orosz kocsikat építik-e újjá, ami még 15–20 év élettartamot garantálna, vagy teljesen új szerelvényeket vásárolnak.

A főváros köszöni szépen

A miniszteri bejelentésre Tarlós István és pénzügyekért felelős helyettese, Bagdy Gábor rövid közleményben reagált. Azt írták: "a több mint 20 éve elhanyagolt 3-as metró szerelvény felújításait meg tudják kezdeni". A főváros vezetése ezért köszönetet mondott a miniszterelnöknek és a kormánynak.
Pedig valójában a kormány csak ahhoz járult hozzá, hogy eladósodjon az önkormányzat. Igaz ugyanakkor, hogy korábbi adósságállományától megszabadította az állam a fővárost. Erre utalt is bejelentésekor Varga Mihály, amikor emlékeztetett: az elmúlt években több lépésben összesen 217,7 milliárd forint adósságot vállalt át az állam Budapesttől.