Nem érzik meg a gyerekek az államosítást

Résztvevők a nemzetközi csoport foglalkozásán a Nemzetközi Pető Intézetben
Vágólapra másolva!
Nem lesz elbocsátás, a konduktorok létszáma sem csökken. A gyerekek fejlesztésével kapcsolatos munkában sem változik azzal, hogy állami fenntartású lesz a Pető Intézet, a működés viszont biztonságosabbá válik a szaktárca szerint. Az új intézet vezetőjéről később döntenek. 
Vágólapra másolva!

A gyermekek fejlesztésével kapcsolatos munka nem változik, és elbocsátások sem lesznek a Pető Intézetben. Egyebek mellett erről tájékoztatta az Origót az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Múlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben, állami kézbe került a mozgássérült gyerekeket fejlesztő Pető Intézet. Feladatait szeptember 1-től a leendő Pető András Főiskola veszi át.

Stabil és kiszámítható lesz a finanszírozás

Az átalakuló köznevelési intézmény új szerkezetben a - járóbeteg-szakellátási tevékenységet is ellátó - Pető András Főiskola fenntartásában gyakorlóiskolaként működik tovább. A tárca tájékoztatása szerint ez a státusz nem csak stabil állami finanszírozást, hanem a felsőoktatási gyakorlóhelyeknek adható speciális többletforrásokat is biztosítja, amire a speciális körülmények között, magas konduktori létszámmal működő intézetnek mindenképpen szüksége van.

A gyerekek fejlesztésében nem lesz változás Forrás: MTI/Kovács Tamás

A gyerekek fejlesztése továbbra is 14 éves korukig történhet bentlakásos és „bejárós" módon. Megmarad az óvoda, a pedagógiai intézet, az általános iskola és a kollégiumi ellátás, de minderre három köznevelési intézményt hoznak létre. Mint írták, a főiskola fenntartója jelenleg is egy 100 százalékban állami tulajdonú gazdasági társaság. A közvetlen állami fenntartással a finanszírozás egyszerűbb és kiszámíthatóbb lesz. Az új intézmény vezetőjét a közeljövőben nyílt pályázat kiírással választja meg a Szenátus.

Nyolc éve húzódik a konfliktus


Már tavaly nyáron ismert volt, nagy bajban van az intézet, de a konfliktus 2006 óta húzódik. Az akkori felügyelőtestület és az intézet vezetése között konfliktus alakult ki, amiből gazdálkodási nehézségek is születtek. Eddig az intézet és az állam között mindig volt egy közbeiktatott szereplő, közalapítvány, vagy nonprofit kft. a források elosztásához.

Az itt végzett munkát nem lehet összehasonlítani mással Forrás: MTI/Kollányi Péter

Amit biztosan megkaptak, az egy általános normatív támogatás, amit minden köznevelési intézetnek, óvodának, iskolának jár. Csakhogy a Petőben elvégzett munkát nem lehet egy hagyományos óvodáéval, vagy iskoláéval összehasonlítani, a gyerekekkel speciális szakemberek foglalkoznak reggeltől estig.

Nem kérnek pénzt a szülőktől

Ezért nem kérnek a szülőktől pénzt, a bentlakók után 13 ezer forintot fizetnek. Ha a gyerek saját otthonába járna gyógytornász, óránként 4500-7000 forintot kérne el 45 percért. A Pető ezekre a plusz költséggel is járó feladatokra további pénzt kapott abból az állami forrásból, amiből az egyházak is. Ám erre minden évben szerződniük kellett.

Már készülnek az átalakításra


Schafhauser Franz, a Pető Intézet rektora nemrég arról beszélt, már készülnek a szerkezeti és szervezeti változásokra. Kitért arra, hogy a normatív támogatás mértéke évek óta csökkenő, és az elmúlt tanévben már az első szemeszterben is kaptak kiegészítő juttatást, az idén zárult tavaszi szemeszterben 270 millió forintos külön felsőoktatási támogatásban részesültek.

A konduktorok maradnak, nem lesz elbocsátás Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az átalakulás és szeptember elsejére a tartozások rendezése összesen mintegy 300 millió forintot tesz ki. Kitért arra: saját bevételekkel is számolnak, nemzetközi projektekkel és hazai szolgáltatásokkal szeretnék forrásaik egy részét biztosítani. Az új finanszírozási formától a pályázati lehetőségek bővülését reméli a rektor, aki megerősítette: nem terveznek elbocsátásokat a konduktorok körében, a jelenlegi mintegy 300 fős állománnyal számolnak.