Megkezdődtek a kilakoltatások a számozott utcákban

Vágólapra másolva!
Lakókat költöztettek ki kedden Miskolc egyik nyomortelepéről, egy mozgáskorlátozott nénit és egy kisgyermekes családot tettek az utcára. A városvezetés az úgynevezett számozott utcákat fel akarja számolni, hogy helyet csináljon a közeli stadion parkolójának. A városi közgyűlésben többségben lévő Fidesz-KDNP-frakció szerint a bírósági végrehajtó törvényesen járt el, az MSZP, az Együtt-PM, és a liberális párt viszont vitatja ezt.
Vágólapra másolva!

Bírósági végrehajtást követően Miskolc diósgyőri városrészéből, köznyelv szerint csak számozott utcáknak nevezettek egyikéből, a Hatodik utcából lakoltatták ki az egyedül élő nőt és egy háromgyermekes családot.

Az egyik kilakoltatott éppen tanfolyamon volt, amikor a szomszédok értesítették, hogy a városi ingatlankezelő emberei ürítik a lakást. A nyolc hónapos kisgyereket nevelő asszony sokkot kapott, hiszen állítása szerint semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatásról – értesült a Roma Sajtóközpont.

Az asszony szerint sem a lakbérrel, sem a közüzemi számlákkal nincs elmaradásban. Igaz ugyan, hogy korábban egy kétszázezer forintos lakbérhátralék miatt felmondták a bérleti szerződésüket, de a tartozást már egy éve kifizették. A városi ingatlankezelőnél pedig rendre azt mondták nekik, hogy ne aggódjanak, visszakapják a bérleti jogot.

A miskolci városvezetés májusban szavazta meg a helyi Fidesz-KDNP frakció előterjesztését, mely szerint a közbiztonság javítása, és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében felszámolnának több „gettót és nyomortelepet" a városban, köztük a számozott utcákat is. A javaslatot a Fidesz támogatta, a Jobbik és a DK nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott.

35 ezren támogatták a programot

Kiss János, a miskolci közgyűlés fideszes frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: "Miskolcon működik a jogrend, a jogbiztonság, Miskolcon működik a jogállam." Emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés a Fidesz-KDNP-frakció szavazataival a közelmúltban programot fogadott el a nyomortelepek felszámolásáról, kezdeményezésükről megkérdezték a miskolciakat, akik közül 35 ezren nevükkel és aláírásukkal is támogatták a programot.

Mint mondta: a két ingatlanból nem azért kellett kiköltözniük a bérlőknek, mert a közeli diósgyőri stadion fejlesztésének útjában álltak a házak, hanem azért, mert a környékről érkező közbiztonsági panaszok szerint "itt van a bűnözés melegágya, és a Fidesz-KDNP-frakció nem partner abban, hogy a gettókultúra tovább virágozzon Miskolcon."

MSZP: humánusan járjanak el

Az MSZP MTI-hez eljutatott közleménye szerint egyetlen embertől sem lehet elvenni azt a jogát, hogy fedél legyen a feje felett, és egyetlen önkormányzat sem alkalmazhatja a megfélemlítés eszközét a társadalmi és szociális problémák valódi megoldása helyett. Mivel a Fidesz a kormányzása során előszeretettel hivatkozik az emberek érdekeire, észre kellene venniük, hogy Miskolcon is emberek sorsáról döntenek. Az ilyen kérdésekben pedig minden közszolgának kötelessége, hogy humánusan járjon el - írta közleményében az MSZP, amely arra is kitért, hogy "a fideszes vezetésű miskolci önkormányzatnak elegendő felhatalmazása van bármilyen helyi ügy megoldására, ezért felszólítjuk Kriza Ákost, hogy emberségesen és mindenki számára megnyugtatóan rendezze a kialakult helyzetet!"

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében arról írt, hogy követelik a "kitelepítések azonnali leállítását, a párt az eddig integrációs politikák felülvizsgálatát követeli, és egy felelős, megvalósítható, a szolidaritáson alapuló stratégiát szeretne kialakítani. Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője az MTI-nek azt mondta: szerinte jogtalanul tették utcára a két családot, ezért a napokban demonstrációt szerveznek a miskolci polgármester háza és a miskolci városháza elé.

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt budapesti főpolgármester-jelöltje levélben fordult Pásztor Alberthez, a baloldali pártok miskolci polgármesterjelöltjéhez, azt tudakolva tőle, hogy mit tesz, illetve tesz-e valamit a kilakoltatás, a jogsértő folyamat megállításáért.