Luxuskastélyt vett dolgozóinak az MNB

Vágólapra másolva!
A patinás épületben minden adott a munkahelyi fáradalmak kipihenéséhez.
Vágólapra másolva!

A Matolcsy György vezette jegybank megvásárolta a XIX. század elején épült patinás tiszaroffi Borbély-kúriát. Az ingatlan egy 3,2 hektáros, ősfás, védett parkban található, és még jelenleg is négycsillagos szállóként működik - értesült a HVG.

Az épület 2600 négyzetméteres, 30 szobás, s húszméteres úszómedencéje mellett játszótér és minigolfpálya is tartozik hozzá. Ezen felül a kastélyban szauna, pezsgőfürdő, valamint wellness- és fitneszterem is várja a látogatókat. A Blikk megkereste a nemzeti bankot is, ahol elismerték a vásárlást. A gazdasági hetilap azt írta, az ingatlant korábban nettó 680 millió forintért hirdette meg tulajdonosa, de a jegybank szerint végül 415 millióért került a tulajdonukba.

"A jegybank arra törekszik, hogy béren kívüli juttatással, támogatási és segélyezési rendszer működtetésével, valamint egyéb jóléti szolgáltatásokkal támogassa több mint ezer munkavállalóját" - írta közleményében az intézmény.

Korábban az MNB-nek közel két tucat ingatlana volt, de ezt 2009-ben teljesen felszámolták, ezért döntöttek az üdülő megvásárlásáról.