Sikkasztás miatt vizsgálják az Ökotárs Alapítványt

Vágólapra másolva!
Ez a szervezet kezeli a Norvég Civil Alap pénzeit. Valaki feljelentte őket.
Vágólapra másolva!

Feljelentés alapján, sikkasztás miatt vizsgálja az ügyészség az Ökotárs alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) gyakorlatát - közölte csütörtökön a Fővárosi Főügyészség. A feljelentés alapján a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség július 15-én feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelynek teljesítésével az V. kerületi kapitányságot bízta meg.

Még egy hete van a feljelentőnek

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte, hogy az ügyet az ORFK a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta. A feljelentés-kiegészítés határideje augusztus 14. További részletet az üggyel kapcsolatban a rendőrség nem közöl - tette hozzá a kommunikációs szolgálat.

Sajtóhírek szerint egy Fidesz-tag tett feljelentést az ügyben. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára pedig a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy a kormány nem kezdeményezett büntetőeljárást a NCTA ügyében. Véleménye szerint addig, amíg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által indított vizsgálat le nem zárul, az eredmények nincsenek a kabinet asztalán, semmiképpen nem kezdeményeznek eljárást.

Lázár János szerint az LMP-hez kötődnek

Lázár János idén áprilisban, még a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként levélben fordult a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, mert a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásait egy magyar párthoz, az LMP-hez szorosan kötődő szervezet, az Ökotárs Alapítvány vezetésével osztják szét Magyarországon. Azt kérte a norvég kormánytól, hogy a magyar kormánnyal konzultálva döntsön a források elosztásáról.

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár pedig "párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek" nevezte a koordináló szervezetet, ezért - mondta - az államra bíznák az alapok kezelését. Ezután a Miniszterelnökség felkérte a Kehit az NCTA felhasználásának teljes körű kivizsgálására. Az LMP és az Ökotárs Alapítvány is hivatalosan cáfolta, hogy bármilyen köze volna egymáshoz a két szervezetnek. Utóbbi azt is közölte, hogy az alapítványt nyílt pályázaton választották ki az alap koordinálására, a folyamatban a magyar kormányzati félnek is konzultációs joga volt, és megfigyelőket is küldhet a támogatásokat odaítélő bírálóbizottságok üléseire.

Most nem fizetnek a norvégok

Norvégia budapesti nagykövetsége május 9-én tette közzé a honlapján, hogy Norvégia, Lichtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Kifogásolták ugyanis, hogy a magyar kormány januártól az alapok programjainak lebonyolítást és monitorozását az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-hez helyezte át, amit a megkötött egyezmények megszegésének neveztek. Egyben a Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója arról tájékoztatta Lázár Jánost, hogy a magyar kormány szerveinek nincs ellenőrzési joguk az NCTA felett.

Utóbb Székely László ombudsman úgy foglalt állást: mivel a magyar és a norvég állam szerződésében nem említik a Kehit mint ellenőrző szervet, a két kormánynak egyeztetnie kell a szerződés értelmezéséről. Csepreghy Nándor augusztus elején bejelentette: a norvég kormány észrevételeinek figyelembevételével augusztus 15-étől a Miniszterelnökséghez kerül a Széchenyi Program Irodától a Norvég Alap nemzeti kapcsolattartó feladata a kormány által felügyelt kilenc program esetében, ám az NCTA ügyében nem közeledtek az álláspontok.

A 2011-ben létrehozott alapban lévő, 2016-ig felhasználható, tízmilliárd forintos nagyságrendű forrásokat a három donorország, Norvégia, Izland és Liechtenstein a szolidaritás jegyében bocsátja Magyarország rendelkezésére. A források mintegy 97 százalékát Norvégia biztosítja.