Feljelentették Balog Zoltán minisztert

Vágólapra másolva!
Balog Zoltán a múlt vasárnap azt mondta, Magyarországról nem deportáltak romákat, és egyébként sem lehet tudni, hogy hány ember esett áldozatul. A Magyarországi Cigányok Fóruma szerint felelnie kell azért, mert kisebbítette a holokauszt tényét, ezért feljelentették.
Vágólapra másolva!

A Magyarországi Cigányok Fóruma – Összefogás Magyarországért Párt pénteken feljelentést tett holokauszttagadás miatt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ellen a Fővárosi Főügyészségen – közölte a párt. Közleményükben azt írják, nem fogadják el, hogy "hetven évvel a holokauszt után sem hagyják békében nyugodni ártatlanul meggyilkolt halottainkat, gyermekeket, időseket".

Szerintük Balog Zoltánnak, mint bárkinek, aki kétségbe vonja, kisebbíti a holokauszt tényét, emberileg, erkölcsileg és jogilag is felelnie kell. Szerintük Magyarországtól nyugatabbra nem kellene felszólítani, hogy mondjon le, megtenné magától is.

Gyurcsányék is feljelentésre készülnek

Pénteken a Demokratikus Koalíció is bejelentette, hogy feljelentik Balog Zoltánt a roma holokauszttal kapcsolatban múlt vasárnap a Kossuth rádióban tett kijelentése miatt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi Újság augusztus 3-ai, a roma holokausztra emlékező adásában telefonon azt mondta: "a holokauszt kapcsán, akár a zsidókról beszélünk, akár más kisebbségekről, akár a romákról vagy cigányokról, mindig egy nagyon csúnya számháborúba keveredünk, és aztán folyamatosan nyomni kell fölfelé a számokat. Akkor, ugye, mi meg hozzuk, hogy a Gulag, ott hányan és hol többen, ami valóban nagyon-nagyon rosszízű megközelítés, azzal együtt természetesen, hogy ezeket a dolgokat dokumentálni kell. De azt fontos tudni, hogy Magyarországról semmifajta roma-, cigánydeportálás nem történt, Ausztriából történt, tehát a magyar cigányokat is onnan vitték el, és ezért valóban Magyarország is érintett. A számok azok nagyon változóak, van, aki hetvenezret mond, van, aki félmilliót mond, de azért fontos az, hogy legyen egy olyan tisztességes dokumentációkutatás, ahol szembenézünk ezekkel a tényekkel."

A miniszter az interjúban azt is mondta, "az áldozatokat nem felejtjük, az emlékezés kötelességünk, a bűnösök néven nevezése kötelességünk, ugyanakkor mindez a megbékélés érdekében, a megbékélés jegyében történik. Azért emlékezünk együtt, hogy az, ami bennünket szétválaszthatna, egymással szembe fordíthatna, mert mégiscsak ez történt – ezt nem kéne tagadni – 1944-ben, az többé ne legyen köztünk olyan szakadék, amin nem tudunk átlépni, hanem a múlt terheitől megszabadulva tudjuk ezt az országot, nemzetet együtt építeni."

Pontosabban is fogalmazhatott volna

Balog Zoltán mondatai ellen az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt–PM és több civil szervezet is tiltakozott. Kiállt viszont a miniszter mellett a Fidesz, az Országos Roma Önkormányzat, Kathy Horváth Lajos, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ főigazgatója és a Civil Összefogás Fórum, valamennyien kiemelték Balog Zoltánnak a cigányok érdekében tett erőfeszítéseit. Közleményt adott ki a Művészeti-Oktatási-Kulturális-Közéleti Alapítvány nevében Raduly József elnök is, aki azt írta, hogy továbbra is a cigányság barátjaként tekintenek a miniszterre.

Balog Zoltán a tiltakozások nyomán elismerte, pontosabban is fogalmazhatott volna. "Arra gondoltam, hogy az a fajta szervezett deportálás – direkt módon koncentrációs táborokba –, ami a magyarországi zsidósággal történt, nagyon nagy szégyen", és a magyar állam a roma holokausztban más szerepet játszott. "Az interjú teljes szövegét elolvasva világosan kiderül, hogy egy romaholokauszt-megemlékezésre siettem, és az áldozatok iránti alázatot és bocsánatkérést próbáltam meg hirdetni, és továbbra is ezt fogom tenni, bármilyen támadás ér is ebben az ügyben" – hangsúlyozta kedden Balog Zoltán.