A mentők szerint Noszály egyszerűen csak részeg volt

Vágólapra másolva!
A volt teniszező édesanyja viszont egy szemtanúra hivatkozva azt állítja, az egyik bárban ütötték le a fiát, aki az eszméletét is elvesztett.
Vágólapra másolva!

Nyolc-tíz centiméter hosszú mély vágás-szerű sérülés van Noszály Sándor fején, a halántéka felett. a Nagy Ő-ként híressé vált egykori teniszezőt csütörtök este a Széchenyi téren verték meg, és mivel sok vért vesztett, kórházba kellett szállítani. A rendőrség továbbra is életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz az ügyében.

A Blikk információi szerint a rendőrök megnézték a térfigyelő kamera felvételeit, amelyek azt igazolták, hogy tettlegesség nem történt. A vérző Noszályhoz az egyik biztonsági őr hívta a mentőket. A mentők tanúvallomásában sem volt szó verekedésről. A kihallgatott mentő szerint Noszály olyan részeg volt, hogy menni sem tudott, és az egyik pillanatban elveszítette az egyensúlyát, előre lendült, majd elesett. Ekkor ütötte be a fejét. Megkerestük a rendőrséget, hogy valóban így történt-e, de azt a választ kaptuk, hogy a hatályos jogszabályok értelmében nem áll módjukban tájékoztatást adni. Megkerestük a mentőket is, de tőlük sem kaptunk információkat az ügyről. Noszály Sándorral is beszéltünk vasárnap, de csak annyit mondott, hogy semmire sem emlékeszik, és pihenni szeretne. Jelenleg a CT-eredményre vár, és ha ez rendben van, akkor holnap haza mehet.

Egy szemtanú mást állít

A volt teniszező azt állítja, hogy nem verekedett senkivel, az édesanyja viszont egy, a helyszínen tartózkodó kosaras lányra hivatkozva azt mondja, hogy nem az utcán, hanem egy bárban bántották a fiát, aki az eszméletét is elvesztette. Noszály édesanyja szerint a rendőrség elvitte a volt teniszező ruháját, mert DNS-t keresnek rajta, hogy beazonosítsák az esetleges elkövetőt. A rendőrség szerint viszont olyan nyomozati cselekmény ez idáig nem történt, amelyben bárkitől is DNS-t vettek volna.

Felkerestük a szórakozóhelyet is, de vasárnap zárva tart.

Noszály Sándor az előző este érkezett haza Los Angelesből. A Blikknek is azt mondta, amit korábban az Origónak: a barátaival mulatott, majd egy lökést érzett és a kórházban tért magához. Azt állítja, egy éles tárgyra eshetett rá, amelybe durván beütötte a fejét.