Tovább a birkóznak a baloldali pártok

MSZP, DK, Együtt-PM közös sajtótájékoztató a Városháza téren 2014 augusztus 6-án, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető társelnöke és Kunhalmi Ágnes
Gabriel Szabo - Szabó Gábor MSZP, DK, Együtt-PM közös sajtótájékoztató a Városháza téren 2014 augusztus 6-án. Kockás ingben Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, szürke zakóban Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető társelnöke és Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke
Vágólapra másolva!
Az V. kerületben, Zuglóban és Kőbányán is birkózik még egymással az Együtt-PM, a DK és az MSZP, hogy elsimítsák az egyelőre a fővárosi ellenzéki összefogás útjában álló nézeteltéréseiket. Az Együtt-PM szeretné még hétfőn lezárni a tárgyalásokat, de a szocialisták szerint ez nem biztos, hogy sikerül.
Vágólapra másolva!

Noha látványos ceremóniát úgy tudni, nem is terveztek, hétfőn szinte biztosan nem írják alá a baloldali ellenzéki pártok az őszi önkormányzati választásra szóló összefogást. Miután - nem kevés belső feszültséggel küzdve - az MSZP budapesti küldöttértekezlete jóváhagyta a hárompárti megállapodást, kiderült, hogy a szocialisták több ponton önhatalmúlag átírták az egy hete megszövegezett megállapodás-tervezetet a DK és az Együtt-PM rovására. A hétvégén a két partner hétfő estig adott időt arra, hogy rendezzék ezeket, a szocialisták szerint "elsimítható" vitás pontokat.

Kunhalmi: Helyben tárgyalnak

Hétfőn is folyamatosak a tárgyalások helyi szinten a még vitás körzetekről, de estig várhatóan a kerületek többségében aláírják a helyi választási megállapodásokat, ezután tudják a pártok is ugyanezt megtenni budapesti szinten, ami könnyen átcsúszhat a következő napokra – mondta az Origónak Kunhalmi Ágnes.

Elvileg 16 közös jelölt lenne

A még mindig képlékeny megállapodás-tervezet szerint a 23 budapesti kerületből 16 városrészben lenne közös jelöltje a három ellenzéki formációnak. A DK a VII., a X., a XV., a XVII. és a XXI., az Együtt-PM a III., az V., a VI., a IX. és a XIV., míg az MSZP a IV., a XI., a XIII., a XVIII., a XIX. és a XX. kerületben indít polgármesterjelöltet a másik két párt támogatásával. A többi kerületben a koordinált együttműködés részeként egymás ellen is indítanának jelölteket.

A szocialisták pénteki küldöttgyűlése előtt a budapesti küldöttek harcos szárnya több ponton feltételeket támasztott a partnerekkel szemben az együttműködésért és Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos közös főpolgármester-jelölti indításáért cserébe. A követeléslista tartalmazta például, hogy az V. kerületben Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke helyett Steiner Pál volt szocialista polgármestert indítsák közös jelöltként.

Kunhalmi Ágnes szerint folyamatosak a tárgyalások a kerületekben a helyi szervezetek között Fotó: Szabó Gábor

Zuglóban a szintén Együtt-PM-es Karácsony Gergely indítását kifogásolta az MSZP, míg a X. kerületben a DK-tól a korábban szintén az MSZP-ben politizált Élő Norbert visszaléptetését várták a szocialisták, akik saját emberüket, Somlyódy Csabát indítanák polgármester-jelöltként. Ezek mindegyike - továbbá néhány egyéni képviselői hely elosztása - még mindig nyitott kérdés, ezekről egyeztetnek hétfőn.

Szigetvári: Hétfőn le kéne zárni

Az Együtt-Pm és a DK a hétvégén véglegesítette a maga részéről a megállapodást, most arra várnak, hogy a néhány, még nyitott kerületben is "fölszálljon a füst", megegyezésre jussanak a felek – erről az Együtt-PM társelnöke beszélt az Origónak. Szigetvári Viktor szerint hétfő este lesz elnökségi ülése a pártszövetségnek, addig "meg kell próbálni egyezségre jutni".

Szigetvári reggel az ATV Start című műsorában arról is beszélt, hogy kerületi szinten már a hétvégén is voltak egyeztetések, és a fontosabb dolgokban sikerült megállapodni. Szerinte elsimíthatók az esetleges problémák – tette hozzá, bár megjegyezte: az ország nagy részén önállóan indulnak az őszi önkormányzati választáson, és ha kell, ezt a fővárosban is megteszik.

Hol van Tóbiás?

Miért nem veszi kézbe Tóbiás József MSZP-elnök az összefogás meghiúsulásával fenyegető helyzetet - kérdezhetik sokan. Kunhalmi Ágnes szerint azért, mert betartja a demokrácia és a párt írott szabályait. A budapesti elnök kérdésünkre azt mondta: 24 éve nem történt olyan az MSZP-ben, hogy a pártvezetés beleszólt volna a helyiek dolgába az önkormányzati választás ügyében. A három félnek is helyben kell megállapodnia, nem indokolt az MSZP elnökének belefolyni ebbe, hiszen ez önkormányzati választás, amikor a megállapodást a helyi szervezetek, helyi vezetők készítik elő a megállapodást - magyarázta. Tény, hogy személyesen például a DK-elnök Gyurcsány Ferenc sem folyt bele az egyeztetésekbe, de forrásaink szerint a háttérben "intenzív volt a jelenléte".