Leterelnék a bicikliseket a Lánchíd járdájáról

A lánchídi oroszlán nyelve Lánchíd Budapest Blog oroszlán szobor nyelv szemfog városi legenda
Fotók a budapesti Lánchíd budai hídfőjénél lévő két oroszlánról és a szájüregükről, ahol a nyelvük látható, 2014. január 15-én.
Vágólapra másolva!
A Budapesti Közlekedési Központ szerint a növekvő kerékpáros- és gyalogosforgalom miatt sürgős lépéseket kell tenni a Lánchídon azért, hogy a forgalom biztonsága megfelelő legyen.
Vágólapra másolva!

A BKK tapasztalata alapján a kőoroszlánoknál, illetve a pilléreknél a szűk hely miatt folyamatosan konfliktusos helyzetek alakulnak ki, ezért fontos a mielőbbi beavatkozás, amelyet ésszerű a felújítási munkákhoz időzíteni.

A készülő tervek szerint a kerékpáros-forgalmat a felújítás után már nem a járdán, hanem az úttesten akarja a BKK elvezetni forgalombiztonsági beavatkozásokkal, a járda szélesítését még vizsgálják. A felújítás műszaki tartalmáról a Fővárosi Közgyűlés 2015-ben dönthet.

Jelezték: a terveket a Belügyminisztérium Központi Építészeti Tervtanács műemléki testületének, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal városépítési főosztályának, valamint az UNESCO-nak (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének) bejelentési kötelezettséggel tartozó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központnak a véleményét is figyelembe véve készítik el.