Hamis okmányokkal bonyolították le a nagy sajtrablást

2014.08.15. 14:00

Zalában adták el azt a 20 tonnányi sajtot, amit hamis fuvarokmányokkal, egy budapesti cég megbízásából Csehországból hoztak be a tolvajok.

Egy régóta működő, tejtermékek forgalmazásával foglalkozó budapesti cég az egyik fuvarszervező oldalon keresett szállítmányozót csehországi árujára, amit egy hamis okmányokkal rendelkező társaság szerzett meg. A gyanúsítottak az árut nem adták át megbízójuknak, a 23 millió forint értékű lopott sajtot zalai éttermekben értékesítették.

A lopás értelmi szerzője két 34 éves férfi volt, akik követtek el hasonló bűncselekményeket, de további hat embert is gyanúsítanak az orgazdasággal. A két ötletadó közül a budapesti Bálint Szabolcs egyelőre nem került elő, ellene elfogatóparancs van érvényben, miután előző bűnügye miatt nem kezdte meg a rá kiszabott jogerős szabadságvesztésének letöltését.    

Az orgazdák két zalaegerszegi élelmiszer-kereskedelmi cégen keresztül terítették a lopott sajtot helyi és Lenti környéki éttermekben, mindössze 730 forintos kilogrammonkénti áron. A több helyen tartott házkutatások és a megyei kormányhivatal hatóságának éttermi ellenőrzései során végül 6,5 tonna sajt került elő, így 7,6 millió forintnyi kár térült meg.