Hajnali fél ötkor csapott le a TEK

Vágólapra másolva!
A nyomozók nyolcvan fecskendőt is találtak a lakásban.
Vágólapra másolva!

Kábítószergyanús anyagmaradványokat tartalmazó paketteket és fecskendőket találtak a rendőrök egy házkutatás során szombat hajnalban a főváros VIII. kerületében. A Terrorelhárítási Központ munkatársai hajnali fél ötkor Kőris utcai lakásán fogták el F. Ernőt, akit előállítottak, majd őrizetbe vettek, ellene új pszichoaktív anyaggal való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a BRFK felderítő főosztálya.

A nyomozók a lakásban negyven, kábítószergyanús anyagmaradványt tartalmazó pakettet, nyolcvan fecskendőt találtak, valamint egy airsoft- és egy gáz-riasztófegyvert, továbbá egy bozótvágó kést. A 41 éves férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását.