Leállt, majd tehetetlenül sodródni kezdett, és két másik hajónak is nekiütközött a Dunán egy, a Sziget Fesztiválra tartó hajó. Senki nem sérült meg. Az ügyben vízi közlekedési szabályok megsértése miatt indult eljárás.

Elsodródott egy Szigetre tartó hajó pénteken este a Dunán, majd nekiütközött két másik hajónak – írta a Nullker.hu. A portál riportere a szerencsétlenül járt vízijármű fedélzetén volt. Mint írta, amikor elindultak a Vigadó térről a helyszínre, a Margit híd alatt egyszer csak lekapcsolódtak a lámpák, a hajó maga is leállt, majd elkezdett sodródni.

A személyzet rohangált és telefonált, mert a rádió és a kormány sem működött áram nélkül. Megpróbáltak hozzákapcsolódni egy másik hajóhoz, ami sikerült is, de a kötél elszakadt.

Közben súroltak egy kikötött hajót, majd a Lánchíd felé közeledve nekicsapódtak egy hajószállodának.  Ezután az elszabadult járművet  sikerült összekötni egy másik hajóval, ami aztán partra vontatta. Az utasok a kikötőben átszálltak egy új hajóra, majd egy cigaretta és pár korty vodka után már mosolyogtak a dolgon. Senki nem sérült meg.

Eljárás indult az ügyben

Mint az origo megtudta, a hajót a Mahart üzemelteti. A társaság központi információs telefonszáma vasárnap a Vigadó téri hajóállomásra volt irányítva. Az ott dolgozók elmondták, a társaságnak nincsen hétvégi sajtóügyelete, ők pedig nem nyilatkozhatnak. Cikkünket hétfőn frissítjük. 

Vasárnap délután az Országos rendőr-főkapitányság tudtta, hogy az ügyben vízi közlekedési szabályok megsértése miatt eljárás indult.