Már bontják a leégett palota tetejét az Andrássy úton

Kigyulladt egy ház az Andrássy úton, lángolt egy palota teteje a Kodály Köröndnél, tűz
Vágólapra másolva!
November elejéig kell végezniük az életveszély elhárításával.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a július 15-én leégett Andrássy úti palota tetőszerkezetének bontási munkálatai, a cél a közvetlen életveszély elhárítása - közölte a feladattal megbízott KÉSZ Csoport hétfőn. A bontással november 8-ig kell végezniük. A cég feladatai között szerepel az ideiglenes melléklétesítmények, a segédszerkezetek, valamint az épületszerkezetek építési, bontási és rögzítési munkái.

A bontás idejére a Szív utcában járdát és egy sávot, illetve az Andrássy út és a Kodály körönd érintett szakaszait fogják használni felvonulási területként. Itt forgalomkorlátozások lesznek. Azt ígérték, kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy a környék lakóit, és az arra járókat a lehető legkevésbé zavarják.

Forrás: Falus Fruzsina

Az Andrássy úti palota padlása július 15-én gyulladt ki. Leégett a ház tetőtere és a legfelső, lakatlan harmadik emelete is. Az épület megsérült, életveszélyes részeit emiatt kell lebontani.