Álhírrel riasztotta a rendőröket és a mentőket

Vágólapra másolva!
Álhírrel riasztotta a rendőröket és a mentőket egy nő Nyírvasváriba. 
Vágólapra másolva!

A 43 éves asszony szerdán, nem sokkal éjfél előtt hívta a 112-es központi segélyvonalat. Azt mondta, hogy a férjét megverte a veje. A helyszínen azonban kiderült, hogy ez nem igaz, a nő csak kitalálta a történetet.

Ráadásul nem ez volt az első eset, már többször adott felesleges munkát a rendőröknek és a mentőknek. Most őrizetbe vették, és eljárás is indul ellene – olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.