Gyógyszert akartak visszacserélni, majdnem lelőtték őket

Vágólapra másolva!
A patikus rokona fenyegetőzött riasztópisztollyal augusztus 20-án az egyik gyulai gyógyszertárban. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság várja a szemtanú jelentkezését.
Vágólapra másolva!

Egy nő és egy férfi azért ment a gyógyszertárba, hogy visszacseréljenek egy korábban vásárolt készítményt. Az üzletben volt a patikus egyik rokona, aki közölte velük, hogy a gyógyszert nem cserélik vissza, és megkérte őket, hogy távozzanak.

A 60 éves férfi a nyomaték kedvéért elővette egyébként engedéllyel tartott riasztópisztolyát, és a kiadóablakon át ráfogta a férfira – olvasható a rendőrség honlapján.

Miután a pár távozott, értesítették az éppen a közelben tartózkodó járőrt. A fegyveres férfit előállították, garázdaság miatt indult ellene eljárás.

A rendőrség kéri annak a férfinak a jelentkezését, aki a pár előtt vásárolt gyógyszert, és szemtanúja lehetett a bűncselekménynek.

Lövés egyébként nem dördült, senki sem sérült meg. Arról, hogy végül sikerült-e kicserélni a nem megfelelő gyógyszert, nem számol be a rendőrségi közlemény.