Sikeres az államilag támogatott nyári diákmunka-program, 7500-al több tanuló dolgozik a szezonban, mint tavaly ilyenkor. A projektre idén 1,7 milliárdot szántak - közölte a nemzetgazdasági tárca. Pest megyéből 1500 diák kapott így munkát.

Idén nyáron 23500 fiatal vett részt a nyári diákmunkaprogramban, ami közel 30 százalékos bővülést jelent a tavalyi részvételhez képest. Nőtt ugyanakkor az állami programra szánt keret is: a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 1,7 milliárd forinttal támogatta a tanulók foglalkoztatását, 200 millióval többel, mint egy évvel korábban.

A programban azok a 16-25 év közötti, nappali tagozatos, középiskolában vagy a felsőoktatásban tanuló diákok vehetnek részt, akiknek nincs foglalkoztatott jogviszonya, sem vállalkozói engedélye. A legfeljebb 6 órás időtartamú munkát települési önkormányzatok, vagy a fenntartásukban álló intézmények, cégek biztosítják -ezek kapják meg az NFA foglalkoztatási célú keretét is.

Irodában és gyártósoron dolgoznak

Az MTI összefoglalója szerint Pest megyéből közel 1500 diákot foglalkoztattak a munkáltatók, a fiatalok többsége egy hónapig dolgozik valahol - többnyire önkormányzatoknál, adminisztrátori vagy ügysegédi munkakörben.

Tolna megyében inkább mezőgazdasági, illetve gyártósori munkák közül választhattak a fiatalok. A Vas megyeieknek irodai munka is jutott a mezőgazdasági mellett - a szombathelyi önkormányzat pedig kulturális rendezvényeken foglalkoztatta a diákmunkásokat, de részt vehettek régészeti ásatásokon, illetve városi kertrendezésben is.