Vágólapra másolva!
A jeges vödrös kihíváson kívül rendes kampánynyitót is tartott hétfőn Falus Ferenc, a baloldal fővárosi főpolgármester-jelöltje. Ezen arról beszélt, hogy a kormány várba költöztetésére szánt 100 milliárdból kellene felújítani a 3-as metrót, és hogy folyamatosan állnak elő a választási programmal.
Vágólapra másolva!

Az Együtt–PM, az MSZP és a DK közös főpolgármester-jelöltje szerint a kormánynak a "királyi várba" költöztetésére szánt 100 milliárd forintot inkább a 3-as metróvonal felújítására kellene fordítani. Falus Ferenc hétfőn délután a XIX. kerületi Határ úti metró- és villamosmegállóban tartotta választási kampánynyitóját, ahol az őt támogató pártok standjaiknál megkezdték az ajánlások gyűjtését is.

Budapest egy és oszthatatlan, és megválasztása esetén a szabadság fővárosa lesz – mondta. Arról is beszélt, hogy a kerületek és a főváros között nem lehet ellentét, valamint hogy a kerületeket érintő programokat közösen kell megoldani. A kampány során mind a 23 kerületbe ellátogat, és együtt fog kampányolni az ottani baloldali polgármesterjelöltekkel.

A képviselőséget is vállalná

Az eseményen ott volt Gajda Péter, az MSZP, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció kerületi polgármesterjelöltje is, aki a főváros és Kispest közös ügyei között a Határ út zajvédelmének megoldását, az Ady Endre út felújításának Bozsik stadionig való folytatását és a Határ úti közlekedési csomópont rendbetételét említette.

Falus Ferenc ajánlásgyűjtő ívét a rendezvényen több ismert szocialista politikus is aláírta, köztük Hiller István, Kunhalmi Ágnes és Burány Sándor.

A sajtótájékoztató után Falus Ferenc igennel válaszolt azokra a kérdésekre, hogy a neve szerepelni fog-e az őt indító pártok (Együtt–PM) kompenzációs listáján, és (ha a budapestiek nem őt választanák főpolgármesternek akkor) egyszerű képviselőként is szívesen dolgozna a Fővárosi Közgyűlésben.

Reagált azokra az információkra is, amelyek a Heti Válaszban jelentek meg vele és a Nyírő Gyula kórház vezetésével kapcsolatban:

– mondta. Szerinte az írás szerzője "húsz évvel ezelőtt ennek a cikknek a korrekcióját is megírta".

A Heti Válasz arról írt, hogy Falus Ferenc kórházigazgatóként szerződést kötött egy most elmarasztalt nőgyógyász főorvos magáncégével, aki utóbb 67 rendbeli csalással százezreket kasszírozott a betegektől, magánklinikaként használva a közkórházat.

Arra a kérdésre, mikor lesz nyilvános a mostanra ígért főpolgármesteri programja, azt mondta, folyamatosan fogják nyilvánosságra hozni.

A kérdések között felmerült a XVI. kerületi baloldali jelölt, Büki Tamás médiában megjelent – a holokauszt áldozatainak számát megkérdőjelező – nyilatkozata is. Falus azt mondta, Büki indítását hibának tartja, ő biztosan nem jelölte volna. Arra a felvetésre, hogy együtt tudna-e dolgozni Büki Tamással a Fővárosi Közgyűlésben, azt mondta: "Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés tagja, és ott tisztességgel dolgozik, akkor bárkivel együtt lehet dolgozni."

Bükiről Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke is beszélt. Szerinte az ügyet "megnyugtatóan fogják rendezni" hétfőn délután, amikor összeülnek a helyi jelölő szervezetek vezetői és tárgyaló delegációi. Kedd reggelre ígérte a döntést a kérdésben. Ő is beszélt a Heti Válasz cikkéről, azt mondta, "mindenért vállaljuk a felelősséget, ami történt Falus Ferenc múltjában, de a bulvármédia és a politikai média álhíreiért nem fogjuk (a felelősséget) vállalni".