Így előzheti meg a visszaéléseket a választási iroda

Vágólapra másolva!
A helyi választási irodák az ajánlásokkal való esetleges visszaélések során csak a fénymásolás tényét vizsgálják – mondta el az Origónak Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Szólt arról is, hogy a négy évvel ezelőtti helyzethez képest lényegesen kevesebb jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.
Vágólapra másolva!

A tavaszi országgyűlési választáson több esetben is fölmerült, hogy a pártok visszaéltek az ajánlóíveken szereplő szignókkal, ráadásul lopások ügyben is nyomozott a rendőrség. Pálffy Ilona a mostani esetleges visszaélések kapcsán az Origónak elmondta, a helyi választási irodák az ívek átvételénél ellenőrzik, hogy azok fénymásoltak-e. Természetesen, akiben felmerül a gyanú, hogy visszaélés történt, az feljelentést tehet, és a hivatalos szervek dönthetnek a nyomozás és esetlegesen a büntetőeljárás megkezdéséről – tette hozzá.

„Mi csak a fénymásolás tényét tudjuk ellenőrizni, vagy azt, hogy ugyannak a jelöltnek többen írnak-e alá.” Ha egy személy ugyanannak a jelöltnek többször ír alá, akkor csak egy ajánlást lehet figyelembe venni, de eljárás ilyen esetben nem indul.

Csak a nagyok fizettek

A tavasszal le nem adott ajánlóívekért kiszabott 1,8 milliárdos bírságról az NVI elnöke elmondta, hogy annak behajtása a NAV feladata, eddig 2-3 millió forint folyt be, jellemzően a nagy pártok fizették ki ezeket. Úgy látja, mivel az önkormányzati választáson a le nem adott ajánlóívekért 10 ezer forintos összeget kell fizetni, ezért a kiszabott bírság összeg is kisebb lesz. Pálffy bízik benne, hogy nemcsak a pénz, hanem a rendszer ismerete miatt is sokkal előrelátóbbak lesznek a jelölőszervezetek.

Pálffy arról is beszélt, hogy a választási iroda honlapján jelenleg három óránként frissítik a nyilvántartásba vett jelöltek számának alakulását, de a jövő héttől kezdve egyóránként teszik majd ezt.

Sokkal kevesebben vannak, mint négy éve

Viszonylag kevés, 233 jelölőszervezetet vettek eddig nyilvántartásba a választási szervek, szemben a négy évvel ezelőtti 406-tal – mondta Pálffy. Szólt arról is, hogy eddig több mint 350 ezer ajánlóívet vettek föl a jelöltek.

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 3177 településen tartanak választásokat, a négy évvel ezelőtti helyzethez képest Balatonakarattya számít új településnek. Pálffy azt is elmondta, hogy 10 351 szavazókörben lehet majd voksolni október 12-én, a megválasztandó tisztségek száma 20 449, ebből 17 271 fő önkormányzati képviselő.

Az átjelentkezés szabályai sokkal szűkebbek, mint az EP és az országgyűlési választáson. Csak az jelentkezhet át, akinek bejelentett tartózkodási helye van, de arra június 23-ig be kellett jelentkeznie. Eddig 819-en éltek ezzel a lehetőséggel – fejtette ki a szakember.

Az átjelentkezésnél a szavazók az országgyűlési voksolással szemben nem viszik magukkal a rendes lakóhelyük szavazólapját, hanem azokra szavaznak, akik az ideiglenes lakóhelyükön indulnak a választáson.

Nem lesz szlovén választás

102 nemzetiségi szervezetet vettek eddig nyilvántartásba, 1745 településen lesz nemzetiségi választás. 12 településen lesz több szavazókör a nemzetiségi választáson, ilyen például Szarvas, Békéscsaba, Esztergom.

Szlovén nemzetiségi területi választás egyetlen megyében sem lesz. Hevesben és Jász-Nagykun Szolnok megyében csak roma területi nemzetiségi választási lista lesz – ismertette az NVI elnöke. 145 045 fő regisztrált eddig nemzetiségi választásra, de szeptember 26-ig ezt még lehet jelentkezni.