A falu, ahonnan életveszély eljutni az iskoláig

2014.08.27. 11:59

Gyalog, másfél kilométernyi úton, kamionokra figyelve, két forgalmas, zebra nélküli úton is át kell kelnie szeptember elsejétől annak a 45 gyermeknek, akik a Győr-Sopron megyei Dör községből egy csornai iskolába járnak. A szülők szerint gyermekeik veszélyben vannak.

Korábban volt iskolabusz, ami az iskoláig vitte őket, de azt megszüntették, marad a helyi járat, de az nem áll meg az iskola előtt. Marad a gyaloglás.

A szülők nem értik, miért kellett megszüntetni az iskolabuszt, és aggódnak gyermekeikért. A polgármester megpróbált közvetíteni az illetékes csornai tankerület vezetője és a szülők között, de nem járt sikerrel.

A szülők szerdán este kaptak egy levelet, amely szerint gyermekeiket helyközi járat viszi Csornára, a diákok kapnak két kísérőt is, de a szülőket ez sem nyugtatta meg.

Vigyázz, kamion!

Tájékoztatásuk szerint az út nem veszélytelen, az Origónak azt írták, a csornai buszvégállomás az iskolától másfél kilométerre van, a 45 gyermeknek ezt az utat gyalog, egy forgalmas tranzitúton, kamionokra figyelve kell megtennie, két ugyancsak forgalmas, zebra nélküli úton kell átkelniük.

A Klik eddig nem reagált

A szülők ráadásul csupán "pletykaszintű" információkból tudták meg, hogy nem fog jönni szeptember 1-jén az iskolabusz, csak augusztus 26-án kaptak levelet a csornai iskolaigazgatótól, hogy Volán-busz viszi majd a gyerekeiket iskolába.

Azt szeretnék elérni, hogy iskolabusz vigye a gyerekeiket az iskoláig.

Az ügyben megkerestük a Klik csornai tankerületének igazgatóját, de eddig nem kaptunk választ arra, hogy teljesíteni tudják-e a szülők kérését.

Legyen a Volán buszból iskolabusz!

Dóczy Géza, a község polgármestere az Origónak azt mondta, a szülők aggodalma nem alaptalan, az útszakasz veszélyes. A polgármester a térség országgyűlési képviselőjétől, a fideszes Gyopáros Alpártól kért segítséget abban, hogy a Volán busz - ahogy korábban az iskolabusz - a dörei művelődési ház előtt vegye fel a gyerekeket és szállítsa a csornai iskoláig.

Dóczy Géza szerint ez azért lenne jó megoldás, mert a gyerekek télen fedett helyen, a művelődési házban tudják várni a buszt, a buszmegálló erre nem alkalmas. Azt viszont kétségesnek látja, hogy a menetrend szerinti Volán járatból miképp lehet iskolabusz, hiszen azt mások is igénybe veszik, nem csak a gyerekek.