Bálint Antóniával erősít a Fidesz Angyalföldön

Bálint Antónia
Vágólapra másolva!
Önkormányzati képviselő lenne az egykori szépségkirálynő.
Vágólapra másolva!

Politikusi babérokra tör Bálint Antónia. Az egykori szépségkirálynőt önkormányzati képviselőnek jelölte Budapesten, a XIII. kerületben a Fidesz – írja a Blikk. A lap szerint Bálint Antónia kedden kezdte az aláírásgyűjtést és a kampányt.

Azért Angyalföldön indul, mert itt töltötte gyerekkorát, és itt volt szülei kis édességboltja is, ahol ő szolgált ki. Bálint Antónia a Rákos-patak környékén kampányol, programjában többek között a patakpart élhetőbbé tételét, a parlagfüves telkek megtisztítását, a hétköznapi emberek problémáinak megfelelő helyre juttatását vállalja.

Forrás: Bálint Antónia/Facebook

Harrach Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke szerint Bálint Antónia azért lesz jó jelölt, mert jól ismeri a városrészt, és tisztában van azzal, hogy mire van szükségük az itt lakóknak – olvasható a Blikkben.