Összehívják az Országgyűlés költségvetési bizottságát

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank közelmúltban nyilvánosságra került költéseinek ügyében hétfőre összehívja az Országgyűlés költségvetési bizottságát a testület MSZP-s elnöke.
Vágólapra másolva!

Burány Sándor elmondta, hogy az ülés összehívását az MSZP, az LMP és az Együtt-PM is kezdeményezte.

Azt mondta, az ülésen Matolcsy György, az MNB elnökének és a jegybank felügyelőbizottsági tagjainak meghallgatását tervezik.

Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra, hogy a jegybank több mint kétszázmilliárd forintot adott saját alapítványainak közgazdászképzés céljára, mintegy félmilliárd forintért megvásárolta a tiszaroffi kastélyszállót, valamint több milliárd forintért a budapesti Eiffel Palace-t.