Lemondott a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgató-helyettese

Vágólapra másolva!
Zsombok György sörözött a Római parton, aztán autóba ült, de lemeszelték.
Vágólapra másolva!

Lemondott posztjáról Zsombok György dandártábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettese, az NVSZ Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság vezetője. A lemondást Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta – írja a Népszabadság. A lap szerint a lemondás már egy hónapja megtörtént, de még nem hozták nyilvánosságra.

A tábornokot augusztus elején ittas vezetésen érték a III. kerületi rendőrök. 0,17 ezrelékes alkoholszintet állapítottak meg. Eredetileg százezer forintra büntették volna, de Zsombok magas beosztása miatt jelenteniük kellett az ügyet.

Zsombok György a lapnak azt mondta, kétszer négy deci sört ivott a Római parton. Közel két órával később kocsiba ült, amit élete legrosszabb döntésének nevezett. Azt gondolta, hogy a szervezete már feldolgozta az alkoholt. Lemondásáról azt mondta: „Hülyeséget csináltam, vállalnom kellett a következményeket” – olvasható a Népszabadságban.

Zsombok György volt az, aki bő tíz évvel ezelőtt a móri nyomozást vezette. Akkor az Origónál is vendégeskedett.