Döntöttek a NATO gyorsreagálású haderejéről

nato, hadgyakorlat
NATO hadgyakorlat Litvániában
Vágólapra másolva!
Megszületett a döntés a NATO-sereg felállításáról – jelentette be a védelmi szövetség főtitkára. A szervezet több ezer katonát küldhet Kelet-Európába, tervezett központjuk Lengyelország lesz, ahonnan pár nap alatt a világ bármelyik részén bevethetik őket. A legfrissebb hírek szerint közben Ukrajna és az oroszbarát szakadárok képviselői Minszkben megállapodtak a tűzszünetről, amely helyi idő szerint 18 órakor életbe lép. Így van esély arra, hogy Moszkva elkerülje az újabb szankciókat.
Vágólapra másolva!

Megszületett a döntés a gyors reagálású NATO-sereg felállításáról – jelentette be Anders Fogh Rasmussen, a katonai szövetség főtitkára pénteken délután, a védelmi szövetség walesi csúcstalálkozójának második napján.

Négyezer katonát vetnek be

Az új NATO-haderőről David Cameron is nyilatkozott. A brit miniszterelnök szerint meg kell nyugtatni a kelet-európai szövetségeseket, hogy a NATO továbbra is mögöttük áll, és mindig megvédi őket – ez különösen fontos akkor, amikor "Oroszország törvénysértő módon tapossa Ukrajna földjét".

NATO-hadgyakorlat Litvániában. Hamarosan feláll a gyorsreagálású hadtest. Forrás: AFP/Petras Malukas

David Cameron szerint a gyorsreagálású sereg a balti államok mellett Romániában, illetve Lengyelországban építene ki állásokat, a központ pedig lengyel területen lesz, ahonnan 2–5 nap alatt a világ bármelyik részén bevethetik a csapatot.

A brit miniszterelnök négyezer fős egységet említett, a katonák – helyi lapok szerint – negyedét az Egyesült Királyság adná.

Kérdéses a török részvétel

A Globe and Mail úgy tudja, hogy a NATO tárgyal egy törökországi bázis kiépítéséről is, erről azonban még nincs megállapodás. Az egyes bázisokon nem lenne állandó katonai jelenlét, csupán felszerelés és kiszolgáló személyzet – a katonák pedig felváltva tartózkodnának a balti és a kelet-európai térségben.
Németország ugyanakkor elutasítja állandó kelet-európai bázisok felállítását, mint Oroszország szükségtelen provokálását – írja a lap.

Napokon belül bevethető lesz a NATO új hadteste. Forrás: AFP/Petras Malukas

A tűzszünettel Moszkva is jól jár

A NATO-tagállamok nem csak az erő politikájával próbálnak Moszkvára hatni. Philip Hammond brit külügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy egy tartós ukrajnai tűzszünet hatására az Oroszországot sújtó nyugati szankciókat is feloldhatnák. Ellenkező esetben azonban Hammond szigorúbb korlátozásokat tart szükségesnek az oroszokkal szemben.

Álláspontját követhetik az uniós döntéshozók is: az újabb, Moszkva elleni szankciókról elvileg péntek délután döntenek az EU országai, de diplomáciai források szerint a stabil tűzszünet hatására elnapolhatják a további szigorításokat.

A legfrissebb hírek szerint Kijev és az oroszbarát szakadárok képviselői Minszkben megállapodásra jutottak a tűzszünetről, amely helyi idő szerint 18 órakor életbe lép.

Hozzánk is jönnek?

Az Origo megkérdezte a honvédelmi tárcát, érkezett-e felkérés a NATO részéről egy magyarországi bázis kiépítésére, és ha igen, a minisztérium felajánlaná-e kapacitásait, illetve hova és hány NATO-katonát tudnának telepíteni. A tárca későbbre ígért választ.

Orbán Viktor jelenleg is a walesi csúcson tárgyal. Sajtófőnökét, Havasi Bertalant arról kérdeztük, hogy a kormányfő milyen vállalásokat tenne a NATO-kontingenssel kapcsolatban, ám ő türelmünket kérte, mondván, a tanácskozás jelenleg is tart.