Baseballütővel és bozótvágóval támadtak a villanyszerelőre

2014.09.06. 11:18

Súlyos bűncselekmény történt a szolnoki Vegyiművek lakótelep egyik önkormányzati bérházában, ahol az egyik lakó támadt rá a másikra.

A 41 éves Zsoldos László az élettársával a második emeleten lakik, támadója a földszinten. Tavasszal barátkoztak össze, azóta segítség és egy autóra fizetett előleg formájában a villanyszerelő 150 ezer forintot adott a férfinak.

Éppen ebből lett a baj – mesélte el Zsoldos a szoljon.hu-nak. A parkolóban váltottak a dologról néhány szót, de a szomszéd azt állította, hogy nem tartozik semmivel.

A későbbi sértett végül annyiban hagyta a dolgot, de amikor aznap este hazatért, a magasföldszinten hirtelen kivágódott az üveges lengőajtó, és mint a villám, ketten sújtottak le rá. A szomszéd a macsétával, Törökszentmiklóson élő népes családjának egyik tagja pedig baseball-ütővel.

Senki nem mert közbeavatkozni

„Ütöttek, vágtak, leestem a földre. Felnéztem, s láttam, hogy a bozótvágóval a fejemet, vagy a nyakamat veszi célba, ezért védekezésre felemeltem a bal kezemet maga elé. Ekkor sújtott le, s vágta le teljesen a kisujjamat, s még mellette kettőt csontig, bőrig” – mondta a sértett.

Az egyiket még keresik

A nagy zajra kijöttek a folyosóra a szomszédok, és bár senki nem mert közbeavatkozni, elriasztották a támadókat. Később a rokonok visszamentek, az összes lakóhoz becsöngettek, és megfenyegették őket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben, és rövid időn belül el is fogták az egyik gyanúsítottat – a szomszédot –, akit testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és őrizetbe vettek. A társát még keresik.