Gyurcsány Ferenc eltervezte, Orbán Viktor végrehajtja

Vágólapra másolva!
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány munkahelyenként 30 millió forinttal támogatja az Apollo Tyres környezetileg kockázatos magyarországi beruházását. A párt szerint a forrásokat a magyar kkv szektor fellendítésére kéne fordítani.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a kormány 30 milliárd forintos támogatást adjon az Apollo Tyres gyárberuházására: ez azt jelenti, hogy a cég 30 millió forint támogatással hoz létre egy munkahelyet, miközben a magyar vállalkozások maximum 3 millió forintot kaphatnak - írja felháborodottan Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP két társelnöke.

A kormány döntését azért tartják különösen felháborítónak, mert 2008-ban a Gyurcsány Ferenc által már bejelentett együttműködést még a Fidesz is ellenezte. A támogatás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs különbség a mostani és a korábbi kormányok gazdaságpolitikája között, mivel a Fidesz is külföldi tulajdonú multicégek összeszerelő üzemeként képzeli el az országot.

Az LMP szerint az elmúlt hónapokban újra bebizonyosodott, hogy ez a modell kudarcra van ítélve: a kormány stratégiai partnerei ezrével bocsátották el munkavállalóikat és az is kiderült, hogy az itt megtermelt profitjukat továbbra is szinte teljes egészében kiviszik az országból.