Polgármester lenne a kiugrott nagybajcsi pap

2014.09.11. 15:32

Elege lett a magányból, ezért mondott le papi hivatásáról a nagybajcsi plébános: Balogh Tibor azt is bejelentette, hogy indul a polgármesteri címért Nagybajcson  - a Győri Egyházmegyei Hivatal erre hivatkozva függesztette fel azonnali hatállyal. Független jelöltként indulok az október 12-i megmérettetésen - mondta el az Origónak a kiugrott pap.

Szakít a papi hivatással, mert két-három éven belül családot alapítana - jelentette be a vasárnapi misén Balogh Tibor. A nagybajcsi plébános nem csak feleségre, gyerekekre vágyik: polgármesterként indulna a helyhatósági választásokon is.

A cölibátus terhét sok pap nem viseli el. A kép illusztráció.Forrás: AFP/Joe Klamar

A Győri Egyházmegye szeptember 10-én erre hivatkozva függesztette fel azonnali hatállyal Balogh Tibort: közleményük szerint az egykori plébános hivatalosan is bejelentette, indulna az önkormányzati választásokon, az Egyházi törvénykönyv vonatkozó pontja szerint viszont felszentelt pap nem tölthet be közhatalmat gyakorló helyhatósági tisztséget.

Balogh Tibor visszavonulása Nagybajcs mellett Kisbajcsot, Vámosszabadit, Szőgyöt is érinti, hiszen ezeken a településeken is ő volt a plébános – tehát itt is hamarosan utódot kell találni a helyette.

Nem bírta a magányt

A szerdán felfüggesztett pap a Kisalföldnek nyilatkozva elmondta: döntésének legnyomosóabb oka a cölibátus. Ha tehetné százszor is pap maradt volna, de nem bírta elviselni a magányt, ezért 33 évesen új életet kezd. Szeretne Nagybajcs polgármestere lenni, és a település vezetőjeként folytatni a papként megkezdett faluépítést.

Mint mondta, papi szolgálata alatt mintegy 100 millió forint támogatáshoz jutottak azok a falvak, amelyekben papként tevékenykedett, és a szőgyi templom építésébe is besegített.

Független jelöltként indul

Balogh Tibor az Origónak nyilatkozva elmondta, független jelöltként indul a októberi helyhatósági választáson, polgármesteri terveiről addig nem szeretne bővebben beszélni.