Gázpisztoly is előkerült szerdán Jászladányban egy vita során. A rendőrök szerint O. Flórián Tamás 21 éves és társa Zs. Zsolt 18 éves jászapáti férfi szerdán este Jászladányban voltak, ahol összevesztek egy helyi férfival, akit többször megütöttek. A sértett azonnal értesítette egyik közeli hozzátartozóját, aki egy másik családtagjával együtt odasietett.

Szóváltás lett a dologból, a rendőrségi közlemény szerint előkerült „egy kardnak látszó tárgy és egy feltehetőleg gáz-riasztó fegyver is”. Utóbbival az egyik gyanúsított többször is lőtt, de személyi sérülés nem történt.

A kihívott rendőrök előállították a Jászladányi Rendőrőrsre O. Flórián Tamást és Zs. Zsoltot, és csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gázpisztolyt és a hozzá tartozó töltényt lefoglalták, az ügy körülményeit vizsgálják.