Ezren tüntettek a norvég alapos civilek mellett

Norvég-alapos tüntetés az V. kerületben 2014, szeptember 13-án
címlapi 2:1
Norvég-alapos tüntetés az V. kerületben 2014, szeptember 13-án
Vágólapra másolva!
Legalább ezer fősre nőtt a norvég alapos civilek elleni rendőri fellépést elítélő demonstráció szombat délután. A szónokok szerint élhetetlenné vált az ország, a hatalom pedig erőszakossá.
Vágólapra másolva!

Legalább 500-600 ember gyűlt össze erős rendőri biztosítás mellett a Városháza utcában a norvég alapos civilek elleni rendőri akciók miatt tiltakozva. Többen szivárványszínű zászlóval érkeztek, és volt megálljt parancsoló tenyeret mintázó transzparens is, illetve sok külföldi résztvevő.

"Nem" a hatalom túlkapásaira

A színpadon Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója arról beszélt, azért vannak itt, hogy

és erőszakmentesen mutassák, hogy nem csak 50-100 ezres demonstrációkkal lehet erőt mutatni.

Feltartott kezükkel a kormánynak akarnak megálljt parancsolni a tüntetők Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt is mondta, az utóbbi hetek történései miatt az Economist gazdasági lap a civilek tevékenységét korlátozó 15 ország közé sorolta Magyarországot, egyedüliként a nyugati demokráciák közül. Ezen kell változtatni, és nemet mondani a megfélemlítésre - mondta.

Nem Orbán, a közöny az ellenségük

Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája pedig arról beszélt, „Elfogadhatatlan hogy a hatalom törvényes úton be nem szerezhető iratokhoz razziával kíván hozzájutni…

mert ez egy élhetetlen ország, de az a feladat hogy ezen változtassunk."

Gulyás Márton szerint ideje békésen valódi köztársaságot teremteni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gulyás arról beszélt, az is az utcára vitte őket, hogy ne csak 4-5 évenként, "mondvacsinált" választásokon mondhassák el az emberek a véleményüket, hanem bármikor, hiszen "ehhez jogunk van". Hozzátette: nem békétlenséget, polgárháborút vagy forradalmat akarnak, hanem olyan, békés változásokat, amely megakadályozza az ország szétesését, legyőzi az apátiát, és valódi köztársaságot teremt.

Vonulnak, filozófus a tömegben

A beszédek után körülbelül ezer fősre duzzadt tömeg a Rákóczi úton vonult át a Király utcába, ahol Tamás Gáspár Miklós szólalt fel. A tömegben nemcsak a filozófus, de Mécs Imre egykori '56-os halálraítélt, későbbi országgyűlési képviselő és felesége, Magyar Fruzsina is együtt vonult a civilekkel.

A beszédek után a tömeg végigvonult a Rákóczi úton Fotó: Szabó Gábor - Origo

A tüntetés közvetlen kiváltó oka az volt, hogy hétfőn a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai kivonultak az Ökotárs Alapítvány, valamint a Demokratikus Jogok Fejlesztésért Alapítvány irodájába és házkutatást tartottak. Iratokat, adathordozókat foglaltak le, és elvitték az Ökotárs Alapítvány vezetőjét, Móra Veronikát.