Elfogták a zuglói nő gyilkosát

Vágólapra másolva!
A holttest felfedezése után 47 órával kapták el. Ki is rabolta áldozatát.
Vágólapra másolva!

A rendőrök szerint bántalmazta és kirabolta áldozatát az a 31 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy nőt Zuglóban. A férfit vasárnap fogták el, menekülés közben – jelentette be hétfőn a BRFK.

A nő holttestét még pénteken találták meg egy Kalapács utcai lakásban, már több napja halott lehetett. A fia napok óta hiába kereste. A gyilkos egy laptopot és készpénzt vitt el a nőtől.

Forrás: Police.hu

Az interneten ismerkedtek meg

A rendőrök szerint a gyanúsított beismerte tettét. Elfogásakor egy táska is volt nála, benne a gyilkos fegyverrel és az ellopott tárgyakkal.

Sulányi Vilmos, a BRFK Bűnügyi Főosztálya Életvédelmi Osztályának alosztályvezetője azt mondta, hogy a gyilkos és áldozata az interneten ismerkedtek meg. Munkája egyiküknek sem volt, az indíték pedig minden kétséget kizáróan anyagi haszonszerzés lehetett. Hogy pontosan hogyan sikerült eljutni az elkövetőig és, hogy hogyan követte el a gyilkosságot arról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket. Csupán annyit közölt: a rendőrök „csapdába csalták”.

Forrás: Police.hu